KézdivásárhelyMerénylet készül a székelység ellen

2013. június 5., szerda, Közélet

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete tegnap délután Kézdi­vásárhelyen első alkalommal szervezett Trianon-ellenes utcai felvonulást a békediktátum aláírásának 93. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A felvonulás, melyen mintegy százötvenen, zö­mében vármegyések vettek részt, 17 óra 32 perckor a magyar himnusz eléneklésével és a magyar történelmi egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött. A HVIM, a székely és a magyar zászlókat lobogtató felvonulók Vesszen Trianon! és egyéb jelszavakat skandáltak.
A megemlékezés elején Kiss Zsófia Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című versét szavalta el, majd Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője szólt az egybegyűltekhez, felidézte a 93 esztendővel ezelőtti gyászos napot, amikor a nagyhatalmak feldarabolták Ma­gyarországot és nemzetünket. Őt követően Mike Bernadett tanuló Reményik Sándor  Eredj, ha tudsz című versét szavalta el, majd vitéz Vad László, a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitánya emlékezett a magyarság legjelentősebb gyásznapjára, a trianoni tragédiára. Arra kérte a székelységet, hogy kérjék minél nagyobb számban a magyar állampolgárságot, majd Wass Albert Ébredj magyar! című verse hangzott el Beke Tímea előadásában, Sebestyén Rita pedig saját versét szavalta el. Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezetének elnöke beszédében a kilencvenhárom éve kisebbségi sorsban élő  erdélyi magyarságot ért sérelmeket, a jogfosztottságot sorolta fel, Lukács Anna nyujtódi ny. tanítónő pedig a trianoni tragédia előzményeiről és annak szomorú következményeiről szólt. A szónokok sorát Bíró Levente tanító, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke zárta, aki arra emlékeztetett, hogy a román hatalom soha nem tartotta be a gyulafehérvári ígéreteket, Székelyföld etnikai arányait mesterségesen megváltoztatta, magyar városainkat elrománosította, és a regionalizálás álcája alatt újabb merényletet szándékszik elkövetni a székelység ellen. Végezetül Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és Beder Imre református lelkész mondott imát és osztott áldást a jelenlevőkre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2013-06-05: Közélet - Farcádi Botond:

Nem engedjük Székelyföld beolvasztását (Trianoni megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)

Nem hagyjuk, hogy Székelyföldet betagolják, beolvasszák, az egyetlen elfogadható változat az autonóm Székelyföld közigazgatási régió – hangoztatta több szónok tegnap este Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban szervezett trianoni megemlékezésen a kormány területi-adminisztratív átszervezési tervére utalva. Az esemény három-négyszáz résztvevőjét a régi országzászló helyén óriási székely lobogó fogadta, mely a továbbiakban is ott marad.
 
2013-06-05: Közélet - Hecser László:

Trianon ma is fáj (Barót)

Együtt emlékezett Trianon fájó pillanatára a Diákdombon a baróti RMDSZ, az EMNP és a Székely Nemzeti Tanács. Egyként mondták ki: szüntelen harcot vívunk ma is azért, hogy megmaradjunk e tájon. Ahhoz, hogy a következő nemzedéknek jövője legyen, Székelyföldnek területi autonómiára van szüksége. A megemlékezés szimbolikus pillanatban kezdődött: a békediktátum aláírásának pillanatában szólaltak meg a katolikus és református templom harangjai, majd Horthy Miklós kormányzó visszaemlékezéséből származó üzenet hangzott el.