Márciusban szemetet gyűjtöttek, áprilisban és májusban kertészkedtek, és most eljött az ideje, hogy mindazt, amit a természet- és környezetvédelemről tanultak, rajzban, versben fogalmazzák meg. A sepsiszentgyörgyi Napsugár Napközi Otthonban tegnap véget ért a Zöld Napsugár program, de a frissen ültetett csüngő borsófa, a citromlevelű fenyő, a vörös törzsű som, a tamaricska és a rózsalonc, valamint a felújított szabadtéri játékok ott maradnak.
A Pro Pignoris (jelentése: a gyermekekért) Egyesület a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány Zöldövezet pályázatán nyert támogatást négy hónapos öko-programjához, amelynek célja a Napsugár Napközi Otthon udvarának szépítése, feljavítása, valamint a gyermekek természet- és környezetvédelmi nevelése. Szemétszedéssel, a környezetvédelmi hivatalban tett látogatással indították a tevékenységek sorát, majd a gyermekek játékokat, maszkokat, dísztárgyakat készítettek hulladékanyagból. Áprilisban elültették az első fenyőcsemetéket, májusban virágok és bokrok kerültek az udvarra, mostanra elkészült a sziklakert, és ez mind a kis óvodások segédletével. Felújították a mászókát, földbe ásott színes autógumikkal bővítették a kerti bútorzatot, asztalokat, padokat helyeztek a zöldövezetbe, és ami a legfontosabb: az odafigyelés nem ért véget a pályázattal, a gyermekek továbbra is gondozzák növényeiket, és tisztán tartják az udvart.
Tegnap délután programzáró ökofesztiválon mutatták be említett tevékenységek eredményeit, kiállították a természet témájú rajzpályázatra beküldött munkákat, összesen száztizennégyet a város nyolc óvodájából, ahonnan harminc versmondó érkezett, hogy különböző virágokról, harkály doktorról, fecskékről, az élő világ megannyi csodájáról verseljenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.