Január 12., kedd

1943. január 12-én, kedden reggel kilenc órakor Vécsey Béla alezredes, a 35. gyalogezred parancsnoka megkezdte a fronton sem elhanyagolható, szabályos hivatali munkát: nekilátott, hogy megfogalmazza a kitüntetési beadványokat. Tudta, hogy a kellő időben érkező elismerés fokozza a katonák harci kedvét, arra pedig rövidesen nagy szükség lesz. Hajnali három órakor feküdt; az erődítési munkákat ellenőrizte. Csend van; a legénység holtfáradtan alszik. Csak éjszaka erődíthetnek, a sötétség leple alatt; nappal alszanak. A váratlanul beköszöntött hideg önmagában is nagy erőpróba. Első eset, hogy a 2. magyar hadsereg megismeri az orosz tél könyörtelenségét. Az eddigi időjárás nem különbözött lényegesen az otthonitól. Pár napja azonban a hőmérő mínusz harmincöt fokot mutat. Ilyen hidegben még a mozgás is megerőltetés. Vastag kesztyűben nem kezelhetők a fegyverek. Az őrségnek, az előőrsöknek odafagy a kezük a puska závárzatára. A lövegekben, motorokban megfagy az olaj. A védelmi árokrendszerben éjszakázni nem lehet, még a házakban is hideg van. Rettenetesek a hosszú éjszakák is. A rosszul táplált katonákat — akikhez tisztjeik alig látogatnak ki — félelemérzet, nyugtalanság gyötri. (...)

Kilenc óra negyvenöt perckor megremeg Vécsey alezredes fedezékének teteje. Felugrik. Mi ez? ,,Rettenetes dübörgés kezdődik Urivnál" ― jegyzi fel sebtében naplójába.

Megkezdődött a szovjet támadás. Ahogyan Szabó hadosztályparancsnok helyesen sejtette, Urivnál. Első eset, hogy magyar katona támadásban látja a szovjet csapatokat. De látni még semmit sem lehet. Mozgás sehol, csak a baljós csöndet töri meg egy irtózatos dübörgés: a tüzérségi előkészítés zaja. Körülbelül egy órán át lövi a szovjet tüzérség a magyar állásokat. A hadosztályparancsnok ebben a pillanatban az első vonalban van: a tüzérségi előkészítés a 4. gyalogezrednél éri. Szabó tábornok tehát szinte még a támadás időpontját is megsejtette vagy kiszámította. Egyelőre azonban ő nem tehet semmit: a dobpergésszerű pergőtűz mindenkit fedezékbe kényszerít. (...)

Tíz órakor vége az ágyútűznek. Feltűnnek az első szovjet rohamozók. Megszólalnak a védők tűzfegyverei is. A magyar tüzérség megpróbálja a rohamozókat lőni, de a nagy ködben alig látni. Az első hullám mégsem éri el a magyar állásokat. Szabó vezérőrnagy átmegy a hozzá beosztott és a 4. ezreddel balról szomszédos 429. német ezredhez, majd tíz óra 15 perckor visszatér harcálláspontjára. A helyzet egyelőre megnyugtató. Figyelmeztető jelenség azonban, hogy frontális támadásról, melynek esetén egyenlő nyomás oszlana el a hadosztály egész vonalán, nincs szó. (...)

1943. január 12-én a 4. ezred harcos létszáma ezernégyszáznegyvenkét fő és 42 tiszt. Ez az ezernégyszáz ember több kilométer hosszúságban, mélység nélkül van elszórva. Az 1942. őszi hadműveleti parancs így írja le a 7. könnyű hadosztály védelmi vonalát: ,,A 4. gyalogezred és a 35. gyalogezred frontszakasza. A frontvonalba eső Uriv település házai szétszórtak." (...)

Vécsey alezredes 11 órakor azt jegyzi fel, hogy ,,az urivi hátról nagy ellenséges tömegek özönlenek lefelé. A szovjet csapatok szakasz- vagy századnyi tömör tömegekben támadtak. Az urivi háton három hullám tört előre egymás után körülbelül 200 méter térközben. A harmadik hullám megfigyelésem szerint már sícsapat volt. A harmadik hullám mögött körülbelül 8 harckocsit láttam előretörni a gyalogság mögött, melyek véleményem szerint a kísérőlöveg szerepét töltötték be. A saját, jól fekvő tüzérségi tüzünkkel szemben teljesen érzéketlenek voltak. A közfelfogás szerint ezek a tömegek ,,néhány óra alatt megsemmisítették a 4. ezredet", és akadálytalanul nyomultak előre. Ez a közfelfogás azonban tévedés... Igaz ugyan, hogy a hatalmas lendülettel előretörő szovjet csapatok több helyen előreszaladtak, és Ilkey Győző ezredes, tüzérezred-parancsnok 12 óra 15 perckor már elkeseredett közelharcot jelent, mert ,,a betört ellenség elérte a tüzelőállásokat" — de az is igaz, hogy Kosztka százados 1. zászlóalja még másnap, 13-án sötétedéskor, vagyis 16 óra 50 perckor is kitartott eredeti védőállásaiban! (Kitartását 1943. augusztus 28-án a Dicsérő Elismerés odaítélésével jutalmazták.)

Még ha figyelembe vesszük is, hogy a támadó szovjet csapatok tudatosan tűrtek meg kisebb védekező egységeket állásaikban, a tény az, hogy kemény és véres harc folyt Uriv körül január 12-én és 13-án. De hol volt ugyanakkor Csoknyai ezredparancsnok, s miért nem harcolt az ezredével? Erről majd később. Most tehát még, 12-én délután a 4. ezred ezernégyszáz embere a farkasordító hidegben étlen-szomjan, fegyverére fagyott kézzel kitart állásaiban. ,,Az éjszaka viszonylagos nyugodtsággal telt el" — jelenti 13-án reggel az ezredhez beosztott légvédelmi gépágyús üteg parancsnoka. Mit tesz ugyanekkor a szomszéd, akit arctámadás nem ért: Vécsey alezredes? Az ő ezrede is szorult helyzetben van: ha nem is érte arctámadás, oldalról támadhatja meg a 4. ezreden áttörő ,,ellenség", s oldalról egyáltalán nem tudna védekezni, hiszen arcvonala a Don felé néz. (...) Vécsey alezredes észrevétele szerint: ,,Ha a 4. ezrednél az ellenség támad, nem tudunk nekik segíteni."

A 35. ezred parancsnokának harcálláspontját 13 óra 30 perckor kezdi lőni a szovjet tüzérség; 15 óra körül már el is érték az ezred III. zászlóalját az oldalról előretörő szovjet csapatok. Vécsey alezredes ellentámadásra ad parancsot, remélve, hogy a támadó szovjet csapatokat talán a szomszéd 4. ezred II. zászlóaljának vonalán is túl tudja vetni. Az ellentámadás azonban nem tud kibontakozni, mert a zászlóalj parancsnoka, Bokor alezredes minduntalan részletes utasításokat kér, ezek feljegyzésével tölti az időt, és fél előremenni emberei közé. ,,Mondtam, hogy ne telefonáljon annyit, hanem menjen ki, és vigye előre az embereket... Nincsen kézben ez a zászlóalj, félek, hogy baj lesz vele, Bokor igen gyönge vénasszony..." — jegyzi fel az ezredparancsnok. 16 óra 35 perckor Bokor alezredes ismét siránkozva telefonál, asztmájára hivatkozik; ,,most ezzel foglalkozni nincs idő, ha az ember elpusztul, oly mindegy, hogy volt-e azelőtt asztmája" — ordít rá Vécsey alezredes, és intézkedik az ellentámadás végrehajtására. Az ellentámadás sikerül: a támadó szovjet csapatokat visszavetik, foglyokat is ejtenek, ,,az akadályok előtt 300 hulla van már", ,,az aknavetők egész nap nagyszerűen, rugalmasan dolgoztak. Boldizsár főhadnagy nagyszerűen tartja őket kézben" — olvashatjuk az ezred harctudósításában. A szovjet támadás tehát megakadt. 17 óra 30 perckor ezt jegyzi naplójába Vécsey alezredes: ,,Sikerült végre a hadosztály parancsnokával és Csoknyaival beszélni... No, hála a jó Istennek, még minden menthető."

Besötétedett. A drótakadályok előtt magyar és orosz halottak. Mit hoz a holnap? A 35. ezred naplója szerint ,,21 óra tíz perckor még a harcelőőrsökhöz sem tette be a lábát egyetlen orosz sem", viszont a II. zászlóalj vesztesége 40 százalék. Ha a hadosztály-, hadtest- vagy hadsereg-parancsnokság felismerte a támadás célját és a támadó erők létszámát: bizonyára visszakanyarítja a reménytelenül fenyegetett részeket, ezáltal kíméli embereit, és beveti a pihent tartalékot. A másnapi szerdai naptól, január 13-tól sok függ; talán minden. Baj még nincsen. Mindenesetre tény, hogy az emberek a szó szakmai katonai értelmében helytálltak.

Mit tesz tehát a hadsereg parancsnoka?

Jány a tüzérségi előkészítés megkezdése után tíz perccel, kilenc óra 55-kor értesült a szovjet támadás megindulásáról. Az eseményeket figyelemmel kísérte. Este húsz óra 45 perckor a következő döntést hozta vezérkarának főnökével, Kovács vezérőrnaggyal egyetértésben: ,,Javaslom, hogy a Cramer-hadtest zöme a Szoszna folyótól északra meneteljen, azzal a feladattal, hogy... a helyzetet véglegesen rendbe hozza. Ez irányú döntés sürgős."

Lapozzunk vissza néhány lapot. Hogyan is szól Weichs báró titkos parancsa? Cramer hadtestét ,,a 2. magyar hadseregnek rendelem alá. A frontvonalba való betörést Cramer ellentámadási csoportja minden körülmények között hiúsítsa meg." Egyszerű dolog. Jány helyesen ítélte meg a helyzetet: elhatározta, hogy ellentámadásra küldi a tartalék hadtestet. Vagy mégsem olyan egyszerű?

Késő este a ,,B" hadseregcsoport vezérkari főnöke, Sodenstern tábornok telefonon felhívja Kovács vezérőrnagyot, és közli, hogy a Cramer-hadtest nemhogy Jánytól nem fogadhat el parancsokat, hanem még a ,,B" hadseregcsoporttól sem. Ez a hadtest közvetlenül a Führer alá van rendelve. (...)

Jól nézünk ki! Mit lehet itt tenni? Jány tehát az írásban neki alá rendelt tartalékkal mit sem kezdhet, de még a saját páncélos hadosztályával sem — mert az is ehhez a hadtesthez van beosztva! —, mert a Führer Weichs báró döntését nem hagyta jóvá. Mi van emögött? Rejtélyes ügy. Az ember hajlamos arra, hogy a dolgot a németek ármánykodásának tudja be. Hanem azért ez mégsem olyan egyszerű, mert mi érdeke lett volna a német hadvezetőségnek, hogy a szovjet hadsereg jelentősen előrenyomuljon a Don egy szakaszán, csupán azért, hogy egy magyar hadsereg ennek fejében elpusztuljon? Inkább az a valószínű, hogy Weichsék rosszul ítélték meg a helyzetet. Ekkor már az egész német Wehrmacht Sztálingrád bűvöletében élt. Mellékesen még Rommel tunéziai küzdelmei és a kaukázusi német erők visszavonulása is izgatta őket. De más semmi. Tanúskodik erről a német Wehrmacht főparancsnokságának naplója. Egész egyszerűen nem hitték el, hogy a Vörös Hadsereg egy nem németek védte arcvonalon is indíthat fontos támadást. Egyszerűen nem hitték el, hogy a szovjet hadsereg olyan erős, hogy az óriási arányú sztálingrádi csatával egy időben — és ez a csata minden idők legnagyobb csatája volt! — más helyen is maradtak akkora erői, hogy támadást indíthasson.

Wilhelm Adam vezérőrnagy emlékirata (Nehéz elhatározás) szerint a Sztálingrádnál harcoló 6. német hadsereg hasonló helyzetben volt, nekik is Weichs volt az elöljárójuk: ,,A »B« hadseregcsoport parancsnoka, von Weichs tábornok... osztozott a 6. hadsereg parancsnokának (Paulus vezérezredesnek) aggályaiban. Hitlernél azonban képtelenek voltak bármit is elérni. A legfelsőbb hadvezetés egyszerűen nem vette komolyan a 6. hadsereg jelentéseit: kétségbe vonta, hogy a Vörös Hadsereg egyáltalán még gondolhat ellentámadásra... Paulus azt javasolta, hogy a 6. hadsereget vonják vissza a Don mögé... A javaslatot, több százezer ember életével mit sem törődve, visszautasították... A szárazföldi csapatok vezérkari főnöke Hitler parancsára a következő utasítást továbbította: »A Vörös Hadsereg szét van zúzva, nem rendelkezik már említésre méltó tartalékokkal, tehát nagyobb támadó hadműveletre képtelen. Az ellenség minden megítélésénél ebből az alaptételből kell kiindulni.«"

Mit számított ehhez képest egy magyar hadseregparancsnok siránkozása! Hiszen Weichs még Hitler egyik kedvenc tábornokának, Paulusnak javaslatát sem volt képes keresztülvinni! Alighanem azt gondolták: Jány fontoskodik. Végül is semmi sem történt: a 7. hadosztály egy pontján szovjet támadás indult, azt estig megállították. Kik? Két rosszul felszerelt magyar ezred meg egy német ezred. Minek kell ezért akkora hűhót csapni? Nem kapja meg Jány a tartalékot, punktum. Boldoguljon, ahogy tud.

Kovács vezérőrnagy a hír hallatára kétségbeesett. Ő tudta, mi fog következni.