A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

2008. január 12., szombat, Múltidéző
Az oktatás és a kultúra

Erdélyben az Osztrák—Magyar Monarchia idején leginkább az oktatás és a kultúra fejlődött. Az iskolai rendszer korszerűsödött, s az oktatási intézmények száma növekedett. A korszerűsödés kiterjedt az oktatás minden formájára, az óvodától az egyetemig, s főként abban jutott kifejezésre, hogy a korábbinál jobban alkalmazkodott a társadalom változó szükségleteihez.

Különösen jelentős haladást észleltünk a népiskolai oktatás terén, amelyet az 1868/XXXVIII. Törvénycikk alapján újjászerveztek. E törvény, amelynek megalkotója Eötvös József közoktatási miniszter volt, biztosította az iskolatartás jogát, előírta a néptanítók alkalmazásának kötelezettségét. Ahol az egyházak nem állítottak iskolát, ott ez kötelezettségként a községre hárult. A törvény a magániskolák alapítását is lehetővé tette. A 6—12 éves gyermekek számára kimondta a kötelező iskolalátogatást. A törvény elemi és felső népiskolát, polgári iskolát, valamint különféle ismétlő iskolát ismer. A tanítóképzést a pedagógiai iskolák biztosították. A tanítás nyelvét az iskolaalapító határozta meg. A tanítás és oktatás fő célja az írás és olvasás elsajátítása volt. Az elemi számtan, valamint földrajzi, történelmi s hittani ismeretek mellett 1896-tól gazdaságtant is tanítottak, s már az 1870-es évektől ún. faiskolákat, zöldségeskerteket is létesítettek az iskolák mellett, ahol gyakorlati tudást szerezhettek a tanulók.

Székelyföldön az elemi és középfokú oktatás egyaránt szép eredményt mutat. 1910-ben 558 elemi s több mint 300 ún. általános ismétlő iskola működött. Az elemi és a középiskolai oktatás közt helyezkedett el a polgári iskolák hálózata, amelyekből a székely megyékben 16 található az említett évben, a középiskolák száma pedig 11 volt.

Az oktatás eredményessége az írni és olvasni tudók számának és arányának jelentős növekedésével mérhető le. Adataink szerint a hatévesnél idősebb székelyföldi népesség műveltségi mutatói a következőképpen alakultak a kutatott időben:

Írni és olvasni tudott:

Megye 1870 1910

% %

Csík 10,3 58,9

Háromszék 22,9 66,9

Maros-Torda 19,7 51,1

Udvarhely 25,7 69,1

A fenti kimutatás szerint a fejlődés szembetűnő volt minden székely megyében. Maros-Torda megye alacsonyabb arányszámát a Torda megyéből 1876-ban Marosszékhez csatolt lakosság lemaradása okozta. Valójában még mindig magas volt az írni és olvasni nem tudók aránya, és az sem ismeretlen, hogy ez főleg a szegény napszámos rétegre volt jellemző.

Lemaradás volt tapasztalható a gazdasági iskolák számában, különösen a szászok által lakott vidékekhez viszonyítva. Csík megyében egy, Háromszéken négy s Udvarhely megyében két ipari iskola működött. Pedagógiai iskola Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron létesült.

A Székelyföld művelődési életének javítása volt a célja a Székely Művelődési és Közgazdasági Egyesületnek, amely 1875-ben alakult meg Budapesten. A szervezetet főként a fővárosban élő erdélyi, székelyföldi tisztségviselők, képviselők, közéleti személyiségek alapították, de nem hiányoztak közülük a magyarországiak sem. Az egyesület elnökévé gróf Mikó Imrét választották, akinek helyébe, 1876-ban bekövetkezett halála után, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök s Haynald Lajos kalocsai érsek lépett. Az egyesület gyakorlati vezetését Hajós János miniszteri tanácsos, valamint Galgóczy Károly közgazdász intézte; a választmányban többek között Bedő Albert erdőmérnök, Daniel Gábor, Udvarhelyszék főkirálybírója és Deák Farkas történész vett részt.

Az 1875-ben elfogadott s 1880-ban módosított alapszabályok szerint az egyesület célja ,,a székelyföldi lakosok szellemi és anyagi előrehaladásának fejlesztése és támogatása". Közművelődési és tanintézetek létesítését segítette elő a székely fiatalok képzésének biztosításáért. A szervezet azt is célul tűzte ki, hogy a közvélemény elé tárja Székelyföld valós közgazdasági állapotát, nyomon követi a kivándorlás alakulását, amelyet a munkaerőpiac szélesítésével szeretett volna korlátozni. Az alapszabály azt is leszögezte, hogy az egyesület tevékenysége kiterjed az egész Székelyföldre és annak környékére is. Az egyesület elnöke, Hajós János hangsúlyozta: ismertté kell tenni a Székelyföldet, el kell hárítani a haladást gátló akadályokat. A helyzet bemutatására olyan közismert és elismert írókat kértek fel, mint Orbán Balázs, Benedek Elek, Kozma Ferenc és mások. E törekvésnek eredményeként jelent meg 1879-ben Kozma Ferenc A Székelyföld gazdasági és közművelődési állapota című munkája, amely vázlatos, de átfogó képet rajzolt Székelyföld helyzetéről.

Az új művelődési intézmények közül kiemelkedő jelentőségű volt a Székely Nemzeti Múzeum megalakítása. Alapjait Csereyné Zathureczky Emília Imecsfalván létrehozott gyűjteménye képezte, amelyet 1877-ben ajánlott fel Háromszék megye bizottságának, s miután a bizottság döntést hozott az elfogadásáról, 1879-ben Sepsiszentgyörgyre szállították. A Székely Nemzeti Múzeum épületét Kós Károly (1883—1977) tervezte. Fejlesztésében kiemelkedő szerepet vállalt László Ferenc (1873—1925) régész, Csutak Vilmos (1878—1937), a Mikó Kollégium tanára és igazgatója, valamint Herepei János (1891—1970) muzeológus, néprajzkutató, 1938—1944 között a múzeum igazgatója.

1886-ban nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyt a Székelyföldi Iparmúzeum, amelyet Hajós János (1819—1899) irányításával az 1881-ben Marosvásárhelyen létesült Székely Művelődési és Gazdasági Egylet hozott létre.

A dualizmus idején a székelyföldi gimnáziumok tovább gyarapították könyvtáraikat s múzeumi gyűjteményeiket. A székelyudvarhelyi Református Kollégiumnak a könyvállománya a 20. század elején meghaladta a húszezret, a marosvásárhelyi Teleki Könyvtáré a negyvenezret. A Református Kollégiumé és Múzeumé harmincezret számlált.

A polgárosodással együtt járt az önkéntes helyi egyesületek és egyletek alapítása. Csíkszeredában tanítóegylet, műkedvelő színtársulat, gazdasági egyesület s kaszinó, Gyergyószentmiklóson polgári olvasókör, Kézdivásárhelyen pedagógusszövetség, polgári olvasókör, székely társaság működött. Székelyudvarhelyt 1869 és 1885 között nyolc művelődési egyesület alakult. Több székely városban szerveződött az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE) fiókintézete.

A 19. század második felében s a 20. század elején a magyar alkotó értelmiségi rétegnek számos kiváló székely származású tagja volt. Az írók közül Benedek Elek (1859—1929), Gaál Mózes (1863—1936) az irodalmi életben is kiemelkedő szerepet vállaltak, de mindvégig a székelység életéről írták műveiket. Benedek Elek védelmébe vette a pusztulásnak indult székely hagyományokat, s élesen bírálta a liberális kormányt, különösen Tisza Kálmán (1830—1902) miniszterelnököt, mert nem törekedett az ország önállóságának biztosítására, s behódolt Bécsnek. Édes Anyaföldem című nagy életrajzi művében, amelyet a trianoni igazságtalan döntés sokkoló hatására írt, szép emléket állított a letűnt patriarchális székely népi világnak.

Ugyanezt tette más műfajban a legnagyobb székelyként emlegetett Orbán Balázs (1830—1890), akinek a Székelyföld leírása című több kötetes, máig nélkülözhetetlen honismereti munkája a kiegyezés első éveiben hagyta el a nyomdát. A székely történetírók közül Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek alkotott maradandó műveket.

Társadalom és gazdaság.

Az agrártársadalom

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás a Székelyföldön a kisbirtok túlsúlyán felépülő családi gazdasági rendszer teljes kialakulásához vezetett. A családi földbirtokot nem terhelte ezután sem a határőrszolgálat, sem a jobbágyszolgáltatási kötelezettség. Ugyanakkor mindenféle földtulajdon után adózni kellett. A kisgazdaság fő feladata a család eltartása s jövőjének biztosítása volt. Ehhez akkora terjedelmű földbirtokra volt szüksége a családnak, amelyen megtermelhette évi gabonaszükségletét, illetve amely biztosította a gazdálkodáshoz szükséges állatállomány takarmányozásának lehetőségét. Ennek a birtoknagyságnak el kellett érnie a legkevesebb 8 katasztrális holdat a jobb adottságú vidékeken, és ennél nagyobb birtokrészt a hegyes-erdős településeken. A népesség számának növekedésével azonban nagyarányú birtokelaprózódás következett be a Székelyföldön. Erről tájékoztat a következő táblázat:

Birtokmegoszlás 1895-ben

Táblázatunk adataiból képet alkotunk a 19. század végi agrár- társadalomról, illetve a gazdaságok típusairól. A 138 930 családi gazdaságból 66 248 ún. törpegazdaság volt, tehát az összes gazdaság 47,68%-a, vagyis a székelyföldi falusi gazdaságok közel fele nem rendelkezett a megélhetés alapjait biztosítani képes földdel. Az 5—100 holdas kategóriát kitevő 71 349 kisgazdaság az összes gazdaságnak mintegy felét tette ki. A 100—1000 és 1000 holdnál nagyobb gazdaság minősült a Székelyföldön földesúri nagygazdaságnak. Ezek nagyobb része közbirtokossági erdőgazdaság volt.

Az agrárnépesség megélhetési viszonyait s életmódját nem kis mértékben befolyásolta a nagyarányú közbirtok fennállása. A közbirtokossági és községi földek aránya Beszterce-Naszód, Brassó és Szeben megyében meghaladta az összes föld 50%-át, a 40%-ot Csík és Háromszék megyében. Erdélyben 84 olyan helységről tudunk, amelynek egyenként több mint 6000 hold közbirtoka volt. Feltűnően sok közfölddel rendelkezett Zágon, Bikfalva, Bereck, Nagybacon, Zetelaka, Csíkszépvíz és számos más község. A közföldek nagyrészt erdők és legelők. Ezek kiegészítették a magántulajdonban levő földet, elősegítve a kisgazdaságok életképességének megőrzését. Csíkban és Gyergyóban a közbirtokból nagyszámú gazdaság tartotta fenn a működést. A gazdaságok szántó- és kaszálóbirtokkal, legeltetési és erdőhasználati jogokkal rendelkeztek.

Bár a kisgazdatársadalom hagyományőrző volt, a szaporodó népesség mind a gazdálkodás módjában, mind az életmódban szükségszerű változásokat is előidézett. Növelték a megművelt területet, rátértek a váltógazdaság valamilyen formájára. A kiegyezés korában történt meg a mezőgazdaságban az alapvető eszközváltás: a régi típusú faeke helyett javított vagy egészen modern eke, a sarlós aratás helyett a kaszás, sőt, helyenként a gépi aratás terjedt el. A leglátványosabb technikai újítás azonban a magnyerés, a cséplés területén következett be, 1870-ben Erdélyben csupán 28 cséplőgépről van tudomásunk, 1895-ben már 2531-et írtak össze. A 20. század első éveiben a gépi cséplés általánossá vált. Ún. cséplőgép-társaságok, szövetkezetek alakultak a gépek beszerzésére és üzemeltetésére. A mezőgazdaság modernizációjában igen jelentős szerepe volt az Erdélyi Gazdasági Egyesület megyei szervezeteinek, az Erdélyi Gazda című lapnak, valamint a gazdaköröknek is. Az 1868-ban alakult Kolozsmonostori Mezőgazdasági Intézet jól képzett szakemberekkel látta el Erdélyt.

A népi kultúrának és szokásvilágnak fontos részét képezte a még mindig hatásos kalákarendszer, a segítségnyújtásnak ez a sokszázados formája. A népi kultúra és hagyomány a polgári városi kultúrával való találkozása során sokat veszített erejéből.

A polgárosodás nyomot hagyott a faluképen is. A lakóházak nagyobbak lettek: egyre több épületet húztak fel téglából, kőből, s fedtek cseréppel az eddigi szalma- és zsúpfedél helyett.

A székely agrártársadalom legsúlyosabb gondját a teljesen föld nélküli, napszámból és szolgaságból élő réteg felduzzadása jelentette: ezek száma megközelítette a 100 000 főt (családfők és kereső családtagok). Kétségtelen, hogy a megélhetési lehetőségekhez mérten a székely falu túlnépesedett, ezért érthető, hogy az elvándorlás felerősödött, ami felkeltette a politika s a közvélemény érdeklődését. Mivel a székelyföldi városok csak töredékét fogadhatták be a faluból kiszorulóknak, az elvándorlók nagy része Amerika, illetve Románia felé vette útját.

(...) Megjelentek, illetve felerősödtek a kapitalista gazdaság elemei a kereskedelemben és a pénzügyek terén. 1868—1872 között Marosvásárhelyt hitelbank, ugyanott, valamint Kézdivásárhelyt és Csíkszeredában takarékpénztár alakult, majd Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson is modern hitelintézetek jöttek létre. Ezek tőkeállománya azonban messze elmaradt a szükségletektől.

1868—1872 között megépültek Erdély vasúthálózati fővonalai: a Nagyvárad—Kolozsvár—Brassó—Tömös vasútvonal, de ezek a Székelyföldet csak érintették; ekkor csak Marosvásárhelyt kapcsolták be szárnyvonallal a hálózatba (1871). Ez gyakorlatilag a Székelyföld bizonyos fokú elszigetelődéséhez vezetett, ami nem kis mértékben kihatott a gazdasági helyzetére. Emiatt a magyar közvéleményt mind jobban kezdte foglalkoztatni a Székelyföld jövője. Ezért hívták össze 1902-ben a sokat emlegetett Székely Kongresszust.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 1233
szavazógép
2008-01-12: Élő múlt - x:

Valahol a Don-kanyarban...

,,A Don, a Don-kanyar a Muhival, Moháccsal és Doberdóval mért nemzeti tragédiáink színtereként hagyományozódott a magyar köztudatban. Itt vívta veszteségteljes harcát 1942―43-ban történelmünk sokat idézett 2. magyar hadserege" ― írta emlékirataiban földink, Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes (1884―1976), honvédelmi miniszter.
2008-01-12: Magazin - Józsa Lajos:

Iskolaépítő csizmadiák 1848-ban

A sepsiszentgyörgyi csizmadiacéh két iskolát építtetett az inasok számára a városi tanács jóváhagyásával. A céh anyagi helyzete nem engedte meg, hogy tovább fizessék a költségeket, és 1848 januárjában jegyzőkönyvbe foglalták, hogy nem tartanak igényt tovább az épületekre.