A Székely Nemzeti Múzeum jelenlegi székhelyének megépítésétől, 1913-tól kezdte el gyűjteni a székely kapukat. Akkor állították fel a múzeum kerítésébe illesztett két nagy kaput Kós Károly tervei szerint. A legutóbbi szerzeményt, a futásfalvi Tusa-telek 1833-ban készült kapuját nemrég állította helyre Demeter István székelykeresztúri restaurátor munkatársaival. Szőcsné Gazda Enikő, a néprajzi részleg vezetője úgy véli, a székely kapukat eredeti helyeiken kellene megőriznünk.
A futásfalvi kaput Tusa Csaba adományozta a múzeumnak 2011-ben. Ugyanis Tusa Elek telektulajdonos elhunytával a kapu végveszélybe került, korhadó ráklábai miatt dőlni kezdett, kaputükre károsodott, nyílói elkorhadtak. Az idén májusban indított helyreállítás után a kaput a múzeumkert skanzenrészén, sorban a csíkmenasági (1761), szemerjai (1828) és kézdimartonfalvi (1778) után állították fel.
A futásfalvi székely kapu Kézdiszék puritánabb kaputípusaihoz tartozik. Lábai faragatlanok, díszét a tornácmellvédekhez hasonló deszkakivágásos kaputükör, az egyedi ívű nyílók, valamint a szép, arányos szerkezet adja. Ez a hatodik, a múzeum tulajdonában levő székely kapu, melyet az utóbbi két évben restauráltak.
A kerítésbe illesztett, Szemerja felőli kapu Dálnokról való 1733-ból, a belváros felőli 1875-ból származik, Zetelakáról került 1913-ban a múzeum tulajdonába. Utóbbi a híres Dávid Mózes kapufaragó mester munkája. Ugyanabban az időszakban került a múzeumba egy székelykeresztúri nagy kapu, amelynek csak darabjai maradtak fenn, az első világháború alatt kapulábai megsemmisültek. Jelenleg a csíki ház hátsó eresze védi az esőtől. Az 1930-as években, az első magyar skanzenalapítási kísérlet részeként a Pottyondról származó csíki ház elé 1761-es kaput állítottak. Az 1970-es években fokozottan kezdtek figyelni a Háromszéken rettenetesen megtizedelődött kapukra, ekkor sikerült a múzeumba menteni a csíki ház mögött látható szemerjai Vajna-kúria 1829-es kapuját, a kézdimartonfalvi 1778-as, dúsan faragott kaput, amely az egyetlen fennmaradt emberábrázolásos székely kapu, és ekkor került a múzeum gyűjteményébe egy 1751-es dálnoki kapu, amely jelenleg még szétbontott állapotban várja faanyaga megerősítését – meséli Szőcsné Gazda Enikő, aki sajnálattal állapította meg, hogy napjainkra drasztikusan eltűntek Háromszékről a régi székely kapuk.
A muzeológus néprajzosként úgy érzi, legfontosabb feladatunk nem a székely kapuk múzeumba mentése lenne, hanem falvainkban, eredeti helyeiken fennmaradt kapuk helyszínen való megőrzését kellene valahogyan megoldanunk. Csupán néhány 19. századi faragott nagy kapunk maradt még eredeti helyén, ezekre és a kissé mindenki által mellőzött gyalogkapukra fokozottan kell vigyáznunk – mindannyiunknak, teszi hozzá, és leszögezi: a székely kapu a falukép része, amely az ereszes vagy tornácos házakkal, kopjafás vagy faragott sírköves temetőinkkel együtt nagyon jelentős eleme kulturális örökségünknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
