Csütörtök este kezdődtek és ma este érnek véget a második alkalommal megszervezett Kézdivásárhelyi Diáknapok, amelyeken kilenc középiskolás csapat vesz részt.
Idén a szervezők a program összeállításakor az ügyességi próbákra fektették a fő hangsúlyt, a rendezvény központi helyszíne a Jazz Café udvara. Csütörtök este dzsesszkoncerttel nyitották a rendezvényt, tegnap a sportcsarnok melletti pályán kosárlabda- (felvételünkön) és minifoci-bajnokságra, illetve kötélhúzásra került sor. Ma a csapatok kreatív versenyeken mérik össze tudásukat, a Molnár Józsiás parkban pedig számháborút szerveznek. Este a díjazást követően Top Grey lemezlovas társaságában szórakozhatnak a diákok. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.