A szíriai vegyifegyver-arzenál állítólag évtizedek óta létezik, és az egyik legjelentősebbnek tartják a Közel-Keleten, de a részleteket továbbra is rejtély övezi, hiszen nem állnak rendelkezésre nyilvános adatok.
A kérdőjelek ellenére a washingtoni Fehér Ház a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvereire hivatkozva jelentette be, hogy Barack Obama elnök a szíriai felkelők katonai támogatása mellett döntött. A Fehér Ház arra hivatkozott, meggyőző bizonyítékaik vannak, hogy Bassár el-Aszad rezsimje több alkalommal kisebb mennyiségben vegyi fegyvert – egyebek között szarin ideggázt – vetett be a felkelők ellen. A szíriai kormány ezt tagadta, és hazugsággal vádolta Washingtont.
Damaszkusz csaknem egy évvel ezelőtt, 2012. július 23-án elismerte, hogy rendelkezik vegyi fegyverrel. A külügyi szóvivő akkor kijelentette, hogy vegyi fegyvereiket csak külföldi agresszió esetén vetnék be, azokat soha nem használnák saját állampolgáraik ellen. Márciusban mind a kormányerők, mind a velük harcoló felkelők vonatkozásában felmerült a vád, hogy vegyi fegyvereket vetettek be. A Fehér Ház múlt csütörtöki bejelentésekor azonban arra hivatkoztak: arra nincs bizonyíték, hogy a felkelők is rendelkeznének vegyi fegyverrel.
Szíria azon kevés országok egyike, amelyek nem írták alá a vegyi fegyverek használatát tiltó egyezményt, és ennek következtében nem tagjai a konvenció végrehajtását ellenőrző szervezetnek sem. A szíriai vegyifegyver-programot a 70-es években kezdték kidolgozni Egyiptom, majd az egykori Szovjetunió segítségével. Később, a 90-es években Oroszország továbbra is támogatást nyújtott, majd 2005-től Irán szintén hozzájárult a programhoz – állítja a Nuclear Threat Initiative független szervezet, amely a pusztító fegyverekről rendelkezésére álló nyilvános adatokat összegzi.
A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének elemzője szerint a Közel-Keleten Szíria rendelkezik a legnagyobb vegyifegyver-készlettel, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy ellensúlyozzák az izraeli atomprogramot. A Stratégiai Kutatások Alapítványa (FRS) francia elemzőközpont munkatársa ugyancsak úgy látja, hogy Szíriának elég tekintélyes vegyifegyver-készletei vannak. A szíriaiak rendelkeznek úgynevezett organofoszfátokkal, a leghatékonyabb és legkegyetlenebb vegyi fegyverek legújabb generációjával. Ebbe a csoportba tartozik például a szarin ideggáz és a VX idegméreg, illetve sokkal régebbi anyagok is, mint például a mustárgáz.
Az izraeli légierő január 30-án bombatámadást intézett Damaszkusz közelében egy légvédelmi rakétákat szállító konvoj és egy katonai kutatóközpont ellen, ahol a gyanú szerint vegyi anyagokat tároltak. Amerikai források szerint Izrael azt akarta megakadályozni, hogy a szíriai hadsereg fegyvereket szállítson az Iránnal szövetségben álló libanoni Hezbollahnak. A The New York Times annak idején azt írta: elképzelhető, hogy a légicsapással Izrael a damaszkuszi rezsim legnagyobb, vegyi és biológiai fegyvereket kutató központját semmisítette meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.