Ütő Gusztáv Táv/Tér/Kép című kiállítása nyílt meg hétfő este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban: a Munkácsy Mihály-díjas képzőművész három sajátos, nagy méretű és korábban már bemutatott Erdély térképe látható.
A megnyitó egy kis, szimbolikusnak tekinthető politikai közeledési kísérlet helyszíneként is említhető, Ütő Gusztáv ugyanis arra gondolt, jó lenne, ha Tamás Sándor térképszakértőként nyithatná meg tárlatát, aki e minőségében elfogadta a meghívást. Így, miközben Ütő korábbi akcióművészeti produkcióiról pörögtek vetített képsorok, s elhangzottak Erdély szeretetéről tanúságot tevő szavai, Tamás Sándor kezdett performanszba: beszéd helyett lapokat emelt a magasba, majd azokat a résztvevők kezébe nyomta, akik egymás mellé felsorakoztak, s így kerekedett ki a tárlatmegnyitó tömör szövege, melynek lényege: fontos Ütő Gusztáv Székelyföld- és Erdély-szeretete, autonómiaharc-művészete.Ütő Gusztáv rendkívülinek és rendhagyónak nevezte a megnyitót, mint mondta, örül, „hogy a Szövetség és a Néppárt együtt van, ez a kiállítás legfontosabb érdeme”. Később, a Háromszék kérdésére Ütő Gusztáv kifejtette: „ez nagyon fontos közeledés, milyen jó, hogy a megosztók ellenében együtt tudunk működni, ezt a kiállítást fiatalok találták ki, nem vén emberek erőltetik az ifjúságra a transzilvanista gondolatot”. Tamás Sándor politikai minőségében viszont semmiféle folytatási szándékról nem tett említést, közölte, ez a második performansza, évekkel ezelőtt Daczó Enikővel már bemutattak egy installációt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.