Fafeldolgozók, autó- és készruhaipari vállalkozások összesen 24 fiatalt alkalmaztak az elmúlt időszakban azok közül, akikkel első körben a májusi ifjúsági börzén találkoztak.
A munkaerőt toborzó mintegy tizenhat cég ajánlata iránt akkor több mint kétszázan, jobbára 25 év alattiak érdeklődtek, ám csupán egy személyt alkalmaztak helyben, a harminchárom próbamunkára behívott álláskereső közül végül több mint húsz esetben született új munkaviszony – közölte érdeklődésünkre Téglás Ferenc. A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatóhelyettese szerint nyilvántartásaikban pillanatnyilag közel kilencszáz, 25 évnél fiatalabb álláskereső szerepel. Hozzájuk hasonlóan tanácsadással, tanfolyamokkal, képzési lehetőségekkel a friss végzősöket is várja az intézmény, s mint azt korábban közöltük: utóbbiaknak összesen hatvan nap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek. S bár a líceumot végzetteket már a hónap elejétől fogadják, eddig mindössze tízen állították össze és iktatták iratcsomójukat – fejtette ki Téglás Ferenc, aki arra figyelmezteti az érintetteket, határidőn belül, azaz július végéig szerezzék be és adják le a szükséges dokumentumokat (személyazonossági és születési bizonyítvány eredetije és másolata, iskolai végzettség tanúsítványa, munkaképességet igazoló orvosi bizonylat, a pénzügy által kibocsátott igazolás, hogy a kérelmező nem valósít meg jövedelmet). A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal öt területi kirendeltségénél tavaly körülbelül ezer friss végzős jelentkezett a jogérvényesítés okán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.