Megszállóknak tekintenék az amerikai katonákat, ha azok pakisztáni felhatalmazás nélkül az országba behatolva az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyvereseire vadásznának — figyelmeztette Washingtont Pervez Musarraf pakisztáni elnök.
A politikus a szingapúri The Straits Times lapban hangoztatta: ha az amerikaiak engedély nélkül jönnének, az sértené Pakisztán szuverenitását. ,,Bárkivel szembeszállunk, aki behatol hegyeink közé" — tette hozzá az államfő.
A dél-ázsiai országra egyre nagyobb amerikai nyomás nehezedik, hogy számoljon le a pakisztáni—afgán határ vidékén tevékenykedő fegyveresekkel. Washingtoni vélekedés szerint valószínűleg itt bujkál az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden, valamint a nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője, Ajmán az-Zavahri. A tálib szélsőségesek pedig innen indítják támadásaikat az Afganisztánban állomásozó szövetséges erők ellen.
Pakisztánban február 18-án tartanak parlamenti választásokat, amelyeken a közvélemény-kutatások szerint jelentős sikereket érhetnek el a meggyilkolt Benazir Bhutto hívei és más ellenzéki pártok. Győzelmük esetén azt helyezték kilátásba, hogy alkotmányos vádemeléssel elmozdítják tisztségéből Musarafrot. A jelenlegi államfő helyzete azért ingatag, mert korábban menesztette a legfelsőbb bíróság tagjait, valamint tavaly felfüggesztette az alkotmány hatályát. Musarraf az interjúban most kijelentette, hogy ha alkotmányos vádat emelnek ellene, akkor inkább lemond tisztségéről, és távozik a politika színpadáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.