Kettős esemény zajlott tegnap délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében: megnyílt Bartos Jenő festő- és grafikusművész Szakrális terek című egyéni tárlata, és a bálványosi Grand Hotelben kezdetét vette a negyedik alkalommal megszervezett egyhetes képzőművészeti alkotótábor.
Dobolyi Annamária művészettörténész köszöntötte a kettős eseményt és annak résztvevőit, majd átadta a szót a csíkszeredai Balási Csaba fotóművésznek, a tábor művészeti vezetőjének, aki közölte: a most megnyíló táborban tizenöt hazai és határon túli neves alkotó vesz részt. A kiállító művész életpályáját és munkásságát Dobolyi Annmária ismertette. Bartos Jenő 1945-ben született Zabolán, 1973-ban végzett a bukaresti képzőművészeti akadémián. Azóta Jászvásáron él és tanít az ottani Művészeti Egyetemen. Első egyéni kiállítása 1973-ban nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, majd 1980 augusztusában Kézdivásárhelyen mutatkozott be első alkalommal ugyancsak a múzeumban. Harminchárom esztendő után állított ki ismét, az utóbbi húsz évben született huszonnégy munkáját hozta el a céhes városba. A tárlatot Székedi Ferenc csíkszeredai újságíró, műkritikus méltatta, közreműködtek a Molnár Józsiás-iskola zene tagozatos növendékei. A kiállítás július 12-ig tekinthető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.