Tatarozzák Kovásznán a családorvosi rendelők épületét. A Dózsa parkban lévő ingatlan külső felújítását a polgármesteri hivatal végzi, a belső munkálatok az ott rendelő három családorvosra hárulnak – mondta el érdeklődésünkre Thiesz János polgármester.
A városháza tulajdonában lévő épületet korábban felajánlották megvételre az orvosoknak. A tanács meghozta az eladáshoz szükséges határozatot, de az orvosok visszaléptek a vásártól, ezért kell most saját költségen javítani az épületet – magyarázta a polgármester.
A Dózsa parkot tavaly építették újra, az elhanyagolt állapotú rendelői épület rontotta a városképet. Ezt most orvosolják, de továbbra is ott éktelenkedik majd szomszédságában a szakszervezeti tulajdonban lévő, félig összeomlott ingatlan. Ez nemcsak külseje miatt lóg ki a parkot övező épületek sorából, hanem veszélyt is jelent a járókelőkre, nem utolsósorban sok gyerekre nézve. Épp ezért a polgármesteri hivatal átiratban kérte a tulajdonost: kerítse be az épületet, helyezzen ki a veszélyre figyelmeztető táblákat. Egyben azt is kérték, számoljanak be, mi a céljuk a továbbiakban az épülettel – mondta el Thiesz. Átiratukra eddig nem érkezett válasz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.