1980. március 23-án született Sepsiszentgyörgyön. Édesapja, Béla asztalos, édesanyja, Erzsébet napköziben dada. Zoltán mozgáskészségét minden bizonnyal édesapjától örökölte, aki néptáncos volt a hetvenes években.

Az I—XII. osztályt a Székely Mikó Kollégiumban végezte, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem testnevelési karán szerzett oklevelet 2003-ban, s azóta a mesterin is túl van. Az atlétikára szakosodott.

Nőtlen. Eszményképe volt Michael Johnson, a 200 és 400 méteres síkfutás, valamint Wilson Kipketer, a 800 méter olimpiai és világbajnoka, világcsúcstartója. Sportpályafutását az atlétikai pályán kezdte, és ott is fejezte be. Első edzői a Székely Mikó Kollégium testnevelő tanárai voltak: Kiss András, Dobricza Áron és Jakab Benke Hajnal, majd miután átkerült a Mikes Kelemen Főgimnázium mellett működő Iskolás Sportklubhoz, Balogh Márta és Révész Katalin irányította edzéseit. Zoli tehetségére vall, hogy alig kétévi kemény munka után fedett pályás bajnokságot nyert 800 méteren (1:56.55 perces idővel, mindössze 12 századmásodperccel elmaradva az országos csúcstól). Ettől kezdve Zoltán nem csak versenytársaival, de az idővel is versenyre kelt. A Szent György-napi versenyen 1:53.00 percet futott, a bukaresti grand prix-viadalon 1:52.80-nal ért célba, az országos iskolás bajnokságon pedig ifi II-es létére 1:51.72-vel nyert bajnoki címet. Ezzel az idővel utazott az Ifjúsági Olimpiai Napokra, ahol aztán a kellő versenytapasztalat hiánya, a nagy-nagy versenyláz áthúzta számításait, és a nevezettek között hiába volt az ő 1:51.72-es ideje a harmadik legjobb eredmény, nem jutott a döntőbe. Az országos bajnoki címekkel járó aranyérmei mellé került ezüst és bronz is.

Négy és fél évet töltött a testnevelési katedrán, négyet Lécfalván, fél évet a Mikóban. Mikós tanítványával, Czirmai Jankával két bajnoki címmel — mezei futás és 600 m — gazdagította a Mikó amúgy is gazdag trófeagyűjteményét. Mi tagadás, nem rossz bemutatkozás szeretett iskolája testnevelési és sportkatedráján.

A két bajnoki címben kétségtelenül benne van az egykori atléta énjéből fakadó munka, na meg a mindenkor megfogalmazott cél, nevezhetjük életfilozófiának is: ,,Amit ma megtehetsz, ne hagyd holnapra. S ezért ne fukarkodj tehetségeddel, adottságoddal, erőddel, adj bele mindent, még akkor is, ha bele kell halnod, mert egyszer élsz csak, s az életed legyen minél teljesebb, eredményesebb, sikeresebb."

...Mert egyszer élsz csak — mormoltam magamban én is ezt a tőmondatot, mert sejtettem, hogy hozzáad még valamit az erényeiből. Nem tévedtem. Abban a ,,valamit"-ben szépen sorakozik a becsületesség, őszinteség és szerénység. Az érem túlsó oldalán olvasni a zártság-ot, Zoltán ugyanis bevallása szerint eléggé zárkózott, nem nyílik meg könnyen, de akinek megnyílik, és elfogadja barátjának, amellett keményen kitart. Ha a dolgok összefüggésében nézzük a tényeket, nem szabad figyelmen kívül hagynunk óvodáskori balesetét, elütötte ugyanis egy autó. Természetesen, annyira megijedt, hogy az úton sem mert átmenni, mindentől — főleg az újtól — félt, mindentől tartózkodott. Lassan oldódott fel, de az óvatossága megmaradt. Ez az óvatosság érvényesül, amikor nyíltan kritizálnia kellene valamit, de ő nem teszi, inkább fokozatosan rávezeti az illetőt, illetőket a hibára. Más a helyzet az önkritikai érzékével, önmagával szemben kegyetlen, nem ismeri az elnézést.

Legnagyobb eredményének sporttéren az első bajnoki címét tartja, az életben pedig azt, hogy elérte, ami akar lenni — testnevelő tanár. Ami fáj, s amit a mai napig sem tud megmagyarázni: amilyen gyorsan — két év alatt — haladt a csúcs felé, olyan hirtelen megállt a csúcs előtt. Egyszerűen leblokkolt fejlődésében, más szóval: plafonálódott. Egyébként optimista, s reméli, hogy sikerül megszereznie a címzetes tanári posztot a Székely Mikó Kollégiumban, és végül sikerül családot alapítania, elvégre március végén tölti a huszonnyolc évet, s már itt az ideje, hogy édesapa legyen.

Isten segítse.