A hatalmas árvizek után a hét végén újabb megpróbáltatás várt Magyarországra: régen látott vihar pusztított országszerte. Körösszakálon egy sportcsarnok tetejét, Cegléden több ház tetejét is belyukasztotta a barack nagyságú jég (!). Az emberek az utcára sem mertek kimenni, annyira féltek. Házak, pincék áztak be számtalan településen, a szél fákat csavart ki tövestül, a jelentések szerint kétszázszor hívták ki a tűzoltókat.
* Hét végén Áder János köztársasági elnök nyilatkozott a lezúduló hatalmas dunai árvízről, méltatta a védekezésben részt vevők munkáját, a példátlan szolidaritást és összefogást, majd azt fejtegette, hogy a víztározók folyamatos építésével mérséklődtek a tiszai árvizek kockázatai, de a Dunán – mivel az idei, soha nem tapasztalt árhullám nemcsak Magyarországot érintette, hanem minden Duna menti államot – nemzetközi összefogásra és összehangolt védekezési stratégiára van szükség. Esetleges víztározók építése mérsékelhetné a veszélyeket, de ez nemzetközi összefogást igényel. * Balatonszárszón, Farkasházy Tivadar humorista kertjében tíz év után újra találkoztak a balliberális értelmiségiek. A felszólalók – köztük Méray Tibor és Konrád György író – a baloldali összefogást sürgették, Konrád megnevezte az általa leghozzáértőbbnek tartott miniszterelnök-jelöltet is a szintén jelen levő Bajnai Gordon személyében, s elmondta, Mesterházy Attilának háttérbe kellene vonulnia, és az összefogás megszervezésére, a választásokra való felkészülésre, közös jelöltek megnevezésére kellene összpontosítania, másképp aligha valósulhat meg a célként kitűzött választási győzelem. * Szárszón megjelent Gyurcsány Ferenc is, a Demokratikus Koalíció elnöke, de amikor látta, hogy szinte senki nem kíváncsi rá, s aligha lesz alkalma beszélni, elvonult. * Hogy sikerül-e kialakítani a baloldali összefogást, nagy kérdés – hangsúlyozták a felszólalók, köztük Lengyel László vagy Gerő András –, de összefogás nélkül még papíron sincs esély a győzelemre. A Fideszt nagyon nehéz lesz legyőzni. * Újabb adóemeléseket jelentett be múlt hét elején a kormány a hiánycél mindenáron való tartása érdekében. * Ezek szerint a tranzakciós adó kétszeresére, hat ezrelékre emelkedik. A készpénzfelvételeknél a vállalatok telefonadója két forintról három forintra nő. A magánszemélyek kamatjövedelmére bevezetik az egészségügyi hozzájárulást: a kamatjövedelem után a kamatadón kívül további hatszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Lesz reklámadó is, a költségvetési törvényt módosító javaslat pedig arra kötelezi a bankokat, hogy fizessenek az államnak, amiért átvállalták az önkormányzati adósságot. * Az egyes tagállamokról megfogalmazott korábbi ország- és szektorstratégiák megújítását irányítja majd Simor András exjegybankelnök, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank frissen kinevezett szakpolitikai alelnöke, aki a magyar gazdaság állapotát és fejlődését is vizsgálja. Az ország- és szektorstratégiák célja meghatározni ama kereteket, amelyek mentén a bank az egyes tagországokban, illetve egyes gazdasági szektorokban, iparágakban a befektetési, illetőleg hitelezési tevékenységét végzi. Előrejelzéseket készít az egyes gazdaságok fejlődésének várható irányáról és mértékéről azért, hogy meghatározza, miként tudna a fejlesztési bank a leghatékonyabban hozzájárulni az unió egyes tagországainak gazdasági felzárkóztatásához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.