Hírsaláta

2013. július 1., hétfő, Belföld

ANALFABÉTÁK NŐNEK FEL. A 3 és 23 év közötti fiatalok 25 százaléka nem vesz részt semmilyen oktatási formában – derül ki a Román Statisztikai Intézet frissen közölt adataiból. Romániában 3,73 millió 3 és 23 év közötti él, közülük 15,6 százalék általános iskolába, 22,3 szá­zalék középiskolába, 0,5 százalék szakiskolába, 2,5 százalék posztliceális képzésre, 12,4 százalék pedig egyetemre jár. Az összes, valamilyen tanintézménybe járó fiatal 68,6 százaléka tanul városi környezetben. (Hotnews)

KÖNNYŰNEK TALÁLTA Daniel Funeriu volt tan­ügyminiszter az idei képességvizsga tételeit, és ezzel ma­gyarázza, hogy idén tíz százalékkal jobbak az eredmények, mint tavaly. Szerinte a könnyítés a kitűnő és jó tanulókat sújtja, nem mutatja ki ugyanis a lényeges tudásbeli kü­lönbséget a jó, közepes és gyenge tanulók között. (Evenimentul zilei)
ERDÉLYI AUTÓPÁLYA, VERESPATAK ÉS A PARADICSOMMAL ISMERKEDŐ MINISZTER. Az észak-erdélyi autópálya sorsáról tárgyalt Kolozsváron Emil Boc polgármester és Dan Şova, az országos projektekért felelős tárca nélküli miniszter. Emil Boc amellett érvelt, hogy a projektet európai pénzekre kellene alapozni, viszont az önkormányzat kész hozzájárulni a kisajátítási folyamat költségeihez. Dan Şova úgy nyilatkozott, a projektet haszonbérleti szerződéssel (koncesszióval) lehet meg­valósítani. Megragadva az alkalmat, hogy a miniszter Kolozsváron tartózkodik, egy verespataki bányaprojekt ellen tiltakozó nő Dan Şova mellé lopakodott, és egy paradi-csomot nyomott szét a politikus mappáján. Az incidenst követően a tiltakozó úgy nyilatkozott, így akarta kifejezni elégedetlenségét a kormány Verespatakról hozott döntéseivel kapcsolatban. (Paprika Rádió)
MOZGALOM AZ ELNÖKÉRT. A Cotroceni-palota laboratóriumaiban dolgozták ki és szervezik a Népi Moz­g­alom nevű pártot. Túl vannak az aláírásgyűjtéseken, tíz nap leforgása alatt leadják a bíróságra a szükséges alapító iratokat. Sietnek, mert részt akarnak venni a jövő évi európai parlamenti választásokon, s bíznak abban, az el­következő több mint három év alatt annyira megerősödnek, hogy az általános választásokon elérik az ötszázalékos bejutási határt. A szervezést Traian Băsescu államelnök irányítja. (Cotidianul)

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 669
szavazógép
2013-07-01: Közélet - Szekeres Attila:

A hétvége hírei

Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyula­fehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászmű­vész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
2013-07-01: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Ha rabul ejt a mese

Izgatott gyermeksereg székre, padlóra vagy babzsákra kuporodva, anya-apa ölében, nyakában, begipszelt lábbal vagy a legszebb ruhács­kában, a világot jobbára derékmagasságból szemlélők.