A besenyői víztározó tavat eredetileg az öntözőberendezés vízellátásának biztosítására hozták létre. A tervek szerint több mint 1300 hektár locsolását kellett volna lehetővé tennie a maksai határtól Várhegyig.
Az öntözőberendezés infrastruktúrája az évek során tönkrement, de az újjáépítéshez jó előjel, hogy a maksai szivattyúházban még ott vannak a nagy teljesítményű pumpák – tudtuk meg Badi Gyula maksai nagygazdától. Az öntözőberendezés kihasználására alakuló társulás tagja elmondta, harminc gazda több mint nyolcszáz hektár szántóját kívánják öntözni a Besenyői-tó vizével.
Kovászna megye legnagyobb mesterséges tava a múlt század 80-as éveiben létesült a bodoki hegyek mélyéből eredő Besenyő erdei patak elzárásával. Sepsiszentgyörgytől 15 kilométerre, Brassótól 45 km-re fekszik, vízfelülete közel kilencven hektár.
Badi elmondta: az alakuló vízfelhasználói egyesület kérni fogja a vízügyi hatóságtól a tó vize öntözési célokra való felhasználásának engedélyezését. Az viszont egyelőre kétséges, kinek a feladata lesz a rendszer felújítása, ki finanszírozza majd a munkát. Jó hír, hogy a szivattyúház négy pumpája a helyén, karbantartási munka után beindítható – közölte Badi. Remélik, a mezőgazdasági minisztérium megérti a Besenyői-tó öntözési potenciáljának fontosságát, és közbenjár, hogy a rendszert működőképessé tegyék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.