Az Európai Unió gazdaszervezeteit tömörítő COPA-COCEGA szervezet tagja lett az országunkban működő Pro-Agro országos szövetség – nyilatkozta a szervezet idén megválasztott elnöke, Alexandru Jurconi.
A főként hústermelői és -feldolgozó egyesületeket tömörítő szövetség elnöke szerint (aki a Sertéshústermelők Romániai Egyesületének alelnöke is) ezzel esélyt adnak a hazai gazdáknak, hogy beleszóljanak a közösségi agrárpolitikába.
A COPA-COCEGA-hoz való csatlakozás azonban 500 ezer euróba kerül. Ki fogja ezt az összeget kifizetni, figyelembe véve, hogy a Pro-Agro tagsága ötven személyt sem tesz ki? – tette fel a kérdést a Romániai Agrártermelők Egyesületei Szövetségének (LAPAR) elnöke, Laurenţiu Baciu. Az Agricultura.eu honlapon közölt Baciu-nyilatkozat szerint a Pro-Agro kevés tagot számlál, és azok is elégedetlenek a diktatórikus vezetéssel. Annyi emberük sincs, hogy egy civil esküvőt kitegyenek – mondta Baciu. Jurconi idén február óta a Pro-Agro elnöke, egyedüli jelöltként Viorel Nica megbízott elnököt váltotta. A mezőgazdasági termelőket valójában nem képviselő Pro-Agro lépését üdvözölte Dacian Cioloş uniós agrárbiztos és Daniel Constantin agrárminiszter is. A Baciu vezette LAPAR-t viszont nem méltatják: túl sokszor lépett fel követelményekkel a hivatalban lévő kormány ellen. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.