Nem a mostani idők szüleménye, hogy a Baróti-hegység tetején, a közel ezer méter magas Vadas-tetőn találkoznak minden esztendő derekán a hegység két lábánál fekvő unitárius gyülekezetek.
A sepsikőröspataki egyházi levéltár egyik dokumentuma tanúskodik erről. Az előttünk élők is Isten szabad ege alatt tartottak itt egy csendes lelki pihenőt, és meghitt hangulatban, hittestvéri szeretetben, egy kis vigadalom után készültek a legszentebb mezei munkára, az aratásra.
Ennek a szép, közösség szülte szokásnak az 1948-as esztendő vetett véget, amikor az antiklerikális és totalitárius rendszer azonnali megálljt vezényelt az ilyen jellegű találkozóknak. A rendszerváltás után született a gondolat, hogy a szép hagyományt folytatni kellene, és útjukra indultak az új vadasi összejövetelek, ahol Árkos, Sepsikőröspatak, Kálnok, majd Nagyajta és Bölön unitárius hívei – felváltva – rendszeresen találkoznak, ismerkednek és imádkoznak, hogy egymástól kölcsönösen erőt meríthessenek a mindennapi élet kihívásainak leküzdésére, ugyanis hinni akarják, hogy ez közösen könnyebb, s hogy az ilyen találkozókra talán éppen most, a felgyorsult világunkban van a legnagyobb szükség. Nos, ebben az évben éppen az egykori kezdeményezők utódai, a sepsikőröspatakiak voltak a találkozó szervezői. A régi rendszerben születettek számára még huszonkét év elteltével is szinte hihetetlennek tűnt, hogy számunkra a világ tetejének számító Vadason szabadon szárnyalt a népes tömeg szájából Nemzeti Imánk és a Székely Himnusz. Mindennek megszabott ideje van – hangzott a textus a Prédikátor könyvéből, amelynek üzenetét Tordai Ernő sepsikőröspataki lelkész tolmácsolta az egybegyűlteknek. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület fiatal huszárjai voltak őrei a rövid istentiszteletnek, s a ragyogó napsütésben szabadon lebegtette a szél a székely zászlót. Az öreg bükkfák árnyékából kényelmes és kellemes volt hallgatni-nézni a kőröspataki unitárius nőszövetség énekeseit. Márk Attila gitárművész, árkosi unitárius énekvezér Zajzoni Rab István, Horváth István és Ady megzenésített verseit röpítette szélnek, s a lelkeket gyönyörködtették a citerás nagyajtai kislányok, nemkülönben a népviseletbe öltözött kálnoki fiatalok népi táncai, zengett a vadon a kálnok–kőröspataki fúvószenekar harsonájától. A vadasi lobogót Ütő Judit kálnoki gondnok asszony vette át, mert esztendőilyenkor Bedő Albert falujának eklézsiája lesz a soros szervező. Étel-ital fogytán a csend vette át az uralmat az unitárius zarándokhelyen.
