Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az első falunapok Bélafalván

2013. július 8., hétfő, Közélet

Többéves sikertelen próbálkozás után az elmúlt hét végén sikerült első alkalommal falunapokat szervezni a közigazgatásilag Kézdiszentkereszthez tartozó Bélafalván.

A kezdeményező Boldizsár Béla néppárti önkormányzati képviselő, de a rendezvényt anyagilag támogatta az önkormányzat. Boldizsár Béla elmondta, sajnálatos módon és rajta kívül álló okok miatt a székelyzászló-avatás elmaradt, ezért „kárpótlásként” a főtéren levő egyik tizennyolc méter magas fenyőfára húzta fel szombaton a székelység jelképét.
Az első falunapok szombat délután öt csapat részvételével minifoci-bajnoksággal kezdődtek. A tornát Kézdiszentkereszt csapata nyerte. Este a kézdiszentkereszti Gyufa Band együttes szórakoztatta a közönséget. Tegnap délelőtt a helybeli ificsoport közreműködésével gyermekek számára szerveztek foglalkozásokat, majd a hívek szentmisén vettek részt. Délután a barantabemutató után a helybeli óvodások és kisiskolások, valamint a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd-iskola tanulói adták elő műsorukat, végezetül a Tisztás Néptánccsoport lépett színpadra. Az esti órákban a közkedvelt Csíkszentgyörgyi Székely Góbék – Fehér Zoltán és Vitos Imre – arattak nagy sikert, majd a kézdivásárhelyi Angie lépett fel. A másfél napos faluünnep tűzijátékkal és utcabállal ért véget. A talpalávalót a Gyufa Band együttes húzta.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2013-07-08: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Unitáriusok, ha összegyűlnek

Nem a mostani idők szüleménye, hogy a Baróti-hegység tetején, a közel ezer méter magas Vadas-tetőn találkoznak minden esztendő derekán a hegység két lábánál fekvő unitárius gyülekezetek.
2013-07-08: Világfigyelő - :

Kezd öntudatra ébredni Morvaország?

Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki pénteken több mint 750 morvaországi település polgármesteri hivatalára szent Cirill és Metód, a szláv hittérítők napján, a Cseh Köztársaság nemzeti ünnepén. Az akciót, amelynek célja felhívni a lakosság figyelmét Morvaország hagyományaira, kultúrájára és történelmére, 2010-ben szervezték meg először a Morva Nemzeti Közösség és néhány diákszervezet kezdeményezésére. Cirill és Metód Morvaország védőszentje.