Szász János (a Woyzeck, a Witman fiúk, az Ópium rendezője) A nagy füzet című alkotása nyerte szombaton a fődíjat, a Kristályglóbuszt a Karlovy Varyban rendezett nemzetközi filmfesztiválon. A Magyar Filmunió szerint a fesztivál 1946-ig visszanyúló történetében először kapta magyar játékfilm a fődíjat. Ez a közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató, A nagy füzet magyar–francia–ausztriai koprodukció, és az első olyan film, amelyet az új Magyar Nemzeti Filmalap – 180 millió forintos – támogatásával kezdtek el forgatni. Az új magyar filmnek ez volt a világpremierje. Szász János a magyar származású Agota Kristof negyven nyelven megjelent kultuszregényét dolgozta fel. A nagy füzet a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. „Ez a film tulajdonképpen egy univerzális történet, egy parabola, amely arról szól, hogy a háború a gyerekek lelkében milyen pusztítást visz végbe. Mert a háború először az erkölcsöt ássa alá, s az embereket először lelkileg teszi tönkre. Ez nem egy második világháborús történet, hanem jóval túlmutat a koron, hiszen a világban ma is nagyon sok háború van, és gyerekek szenvednek tőle” – fejtette ki Sőth Sándor.
A fesztivál díszvendége, Oliver Stone Oscar-díjas amerikai rendező és forgatókönyvíró a záróesten átvette a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért neki ítélt Kristályglóbuszt. A fesztivál nézői egy válogatás keretében ízelítőt kapnak Stone legjobb filmjeiből.
Ugyanilyen elismerésben részesült csütörtökön Theodor Pistek akadémiai festőművész, aki Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendező filmszereplőinek legfőbb kosztümtervezője. A nyitóesten John Travolta, legendás amerikai filmszínész kapott életművéért Kristályglóbuszt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.