LondonNapokon belül megérkezhet a trónörökös

2013. július 9., kedd, Magazin

Minden készen áll a „Royal Baby hadműveletre”, vagyis Vilmos herceg és hitvese, Ka­talin hercegné első gyermekének napokon belül esedékes érkezésére. A hercegi utód világ­ra jövetele, aki születése pillanatától a harmadik helyet foglalja majd el a brit trónutódlási sorban nagypapája, Károly trónörökös és édesapja, Vilmos után, félhivatalos értesü­lések szerint szombaton várható, ám a brit sajtó a rohamos előkészületek láttán arra a következtetésre jutott, hogy a gyermek most már bármelyik pillanatban megérkezhet.
 

A Mail on Sunday konzervatív vasárnapi brit lap megírta, hogy egy bérelt magánhelikopter már péntek óta várakozik a házas­pár walesi otthona előtt. Vilmos, aki a ki­rályi légierő helikopterpilótájaként szolgál egy közeli támaszponton, várhatóan ezzel a géppel repül majd Londonba, ha eljön az idő, és ha lehetséges, ő szeretné autóval a kórházba vinni feleségét a Kensington-palotából, londoni rezidenciájukról, ahol Katalin hercegné jelenleg lakik.
Vilmos és neje a terhesség késői szakaszáig együtt lakott a walesi házban, ám a hercegné nemrég felköltözött londoni lakásukba, hogy közel legyen az észak-londoni Paddington kerület St. Mary’s Hospital klinikájához, ahol világra hozza elsőszülöttjét.
A gyermek érkezésének első jele várható­an az lesz, hogy fegyveres rendőr jelenik meg a kórház bejárata előtt; ez azt jelenti, hogy Katalin már úton van a klinika felé. Addigra már elindul a királyi család első számú szülész-nőgyógyásza, Marcus Setchell professzor is, akinek autóját a rendőrség tetőre erősíthető villogóval látta el, nehogy a doktor elakadjon a londoni csúcsforgalomban. Setchell különleges kódolású mobiltelefont is kapott, amelyen közlik majd vele, hogy indulnia kell a kórházba.
Amint az újszülött világra jött, Vilmos herceg értesíti nagymamáját, II. Erzsébet királynőt egy szintén kódolt telefonon. A hercegi házaspár személyi titkára, Jamie Lowther-Pinkerton ugyanekkor értesíti David Cameron brit miniszterelnököt és Justin Welbyt, Canterbury érsekét, az anglikán egyház első számú vallási méltóságát.
Az udvari illetékesek ezzel egy időben tájékoztatják az örömteli eseményről az 54 tagállamot számláló – jórészt az egykori brit gyarmatok és függő területek alkotta – Nem­zetközösség országainak vezetőit. A hercegi utód világra jötte nyilván abban a tizenöt nemzetközösségi tagországban kelti majd a legnagyobb érdeklődést, amely ma is a min­denkori brit uralkodót ismeri el államfőjének. A brit alattvalók hivatalosan akkor szerezhetnek tudomást majdani uralkodójuk megér­kezéséről, amikor – a hagyományoknak megfelelően – az erről szóló írásos hirdet­mény megjelenik az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota ka­puján. A hercegi elsőszülött világra jöttét emellett 41 ágyúlövés is hírül adja majd a londoni Hyde Parkban. A palota hivatalos álláspontja változatlanul az, hogy Vilmos és Katalin nem tudja, fia lesz-e vagy leánya.
A majdani trónutódlás szempontjából azonban ez immár mindegy, hiszen Vilmos herceg után mindenképpen a házaspár első gyermeke lesz az Egyesült Királyság ural­kodója. A brit kormány által tavaly elindított törvénymódosítási folyamat ugyanis felszámolja azt a diszkriminatív trónutódlási elő­írást, amely szerint a mindenkori brit ural­kodó legidősebb fia előnyt élvez a trón­öröklésben, akkor is, ha van idősebb leány­testvére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-07-09: Magazin - :

Kristályglóbuszt nyert Szász János filmje (Karlovy Vary-i Filmfesztivál)

Szász János (a Woyzeck, a Witman fiúk, az Ópium rendezője) A nagy füzet című alkotása nyerte szombaton a fődíjat, a Kristály­glóbuszt a Karlovy Varyban rendezett nemzetközi filmfesztiválon. A Magyar Filmunió szerint a fesztivál 1946-ig visszanyúló történetében először kapta magyar játékfilm a fődíjat. Ez a közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
 
2013-07-09: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Mozgalmas nyár Sepsimagyaróson

Gyerekkorom óta nem éreztem olyan igazi nyarat, mint a Csere- vagy az Esztena-tető mögé rejtett Sepsimagyaróson. Így jelölik a régi térképeken a községközpont Uzon környékét ettől a kis falutól elválasztó hegyormot. Mondják Sepsin Mező-tetőnek, s a közeliek Sárkányhegynek, ugyanis évtizedekkel ezelőtt sárkányvitorlázó bemutatók-gyakorlatok helyszínéül szolgált. Azóta ott csend van. Megüli a nyár a hegyet, csak az esztenák zaja hallatszik esténként. E csend azonban csak viszonylagos.