A víz az ásványi és szerves sók oldószere, amelyekkel oldatokat vagy szuszpenziókat képez, s ezeket a vér eljuttatja az egész szer­vezetbe. Ugyanúgy a víz oldószere a szervezetben lezajló lebontó folyamatokból származó anyagoknak is, amelyeket a véredények útján a szervekbe szállít. Hővezető képességénél fogva a víz az állati szervezetnek hőszabá­lyo­zója is, segít a hőfölösleg elszállításában és eltávolításában izzadás és légzés útján.
A víz közrejátszik számos hidro­lízises vegyi folyamatban, amely a táp­anyag emésztését segíti elő, részt vesz az oxidációs és redukciós folyamatokban és a sejtlégzésben. A víz továbbá közvetlenül részt vesz a tej és más állati eredetű termékek képződésében. A víz segítségével ürül ki a szervezetből a disszimilációs termékek jó része és a szervezetbe jutó vagy ott termelődött toxinok. A víz a vese, a belek, a tüdő és a bőr útján távozik a szervezetből. Ennek mennyiségét a szervezetben le­zajló fiziológiai folyamatok, valamint a fejadagok fehérje- és ásványianyag-tar­talma szabja meg. Tudnunk kell, hogy ha a szervezet víztartalmának tíz százalékát elveszti, súlyos zavarok lépnek fel, 25–30 százalék elvesztése pedig az állat pusztulását eredményezi. Ugyanez történik a tíz napon át tartó teljes vízhi­ány esetén is. Az állat hosszabb ideig bírja az éhezést, mint a szomjazást.
A vízfogyasztás bárminemű korlátozása vagy az elégtelen mennyiségű ivó­víz megnehezíti a takarmányemésztést, az állat kisebb mennyiséget képes elfogyasztani, ami a termelés nagy­mér­tékű csökkenéséhez vezet.
Vízhez az ál­latok a takarmánnyal és az ivóvízzel jutnak. Keletkezik egy kevés víz a táplálóanyagok átalakulásakor a szervezetben is (anyagcse­revíz), ez azonban igen kis mértékben játszik szerepet az állatok vízigényének fedezésében. Né­mely takarmány (zöldtakarmányok, ned­ves cukorrépa­szelet, ipari moslék, fölözött tej stb.) víztartalma olyan nagy, hogy fe­dezhető vele az állatok vízigényének jelentős része. A nagy víztartalmú takarmá­nyok a tehenek számára ked­vezőek, de az apa­állatokkal csak kor­látozott mennyi­séget etessünk belőlük.
A szarvasmarha vízigényét számtalan tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb ezek közül az állatok termelése, illetve ezzel összefüggésben az állat szárazanyag-fogyasztása. A szárazon álló tehén csak 40–50 liter vizet fogyaszt naponta, ezzel szemben a 40 liter tejet termelő tehén 110–120 litert is megiszik. A szarvasmarha 1 kg szárazanyagra számítva 4–6 liter vizet fogyaszt.
Befolyásolja az állatok vízigényét a környezet hőmérséklete, valamint a levegő páratartalma is. Nyáron a tehén vízfogyasztása 30–50, sőt 70 százalékkal is növekszik. Ebben az időszakban minden liter tej előállítására 4–5 liter vizet iszik. Tehát a meleg, párás kör­nyezet a fokozott izzadás következtében megnöveli az állatok vízigényét. A jó minőségű ivóvíz 10–15 Celsius-fokos, tiszta, átlátszó, szagtalan, nem tartalmaz szerves anyagokat és fertőző csírákat (tüdő-, gyomor- és bélférgességet, orsóférgességet, májmételyt oko­zó parazitákat, kólibaktériumokat). Kí­sérletek igazolták, hogy a túl hideg vagy túl meleg víz kedvezőtlen hatást gyakorol a tejtermelésre. Így a 3–4 Cel­sius-fokos vízzel itatott tehenek tejhozama 10–11 százalékkal, a tej zsírtartalma 11–14 százalékkal esett vissza. Ha a teheneket 20 fokos vízzel itatták, a tejtermelés 5–6 százalékkal, a zsírtartalom pedig 7–10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor, ha az állatokat ritkán és hideg vízzel itatjuk, sok energiát fogyaszt el a nagy mennyisé­gű víz testhőmérsékletre melegítésére. Nem ajánlatos a legelőn az állatokat álló­vizekből (tóból, mocsárból), sem pedig olyan folyóvizekből itatni, amelyekbe szennyvíz vagy ipari víz ömlik, mert ezek az egészségre veszélyesek. Ugyanakkor nem javasolt az istálló etetővályújából itatni sem. Ha nincse­nek önitatók (szelepes vagy úszós, állandó szintű), naponta öt-hatszor itassunk vederrel. Kevesebb itatás a tejtermelés vagy a súlygyarapodás tudatos korlátozását jelenti. Mindent egybe­vetve: fontos, hogy az állatok itatására használt vizet épp oly igényesen kezeljük, mint amit emberi fogyasztásra szánunk.