Sepsiszentgyörgyre triatlonistáink a Szent Anna-tónál megrendezett országos tereptriatlon-bajnokságról, melyen részt vett a Tri-Aluta, s mint már jeleztük, több szentgyörgyi triatlonista is. A Tri-Alutától kaptunk tájékoztatást versenyzőik eredményéről.
A felnőttek között rajtolt Szabó Norbert, sajnos, technikai okok miatt a verseny feladására kényszerült, az ifjúsági Madaras Dániel viszont ezüstérmet szerzett. A csapatversenyben a Tri-Aluta II. (Szász Csaba, Máthé Csaba, Csutak Tamás) a 4. helyen zárt, míg a Tri-Aluta I. (Dániel Attila, Jakab Tibor, Lutik Krisztián) az 5. helyen fejezte be a küzdelmet.
A Tri-Aluta elnöke, Dániel J. Dániel arról is tájékoztatott, hogy a nők felnőtt korosztályában Jakab Benke Hajnalka szerezte meg a bajnoki címet, egy másik sepsiszentgyörgyi csapat pedig bronzérmes lett.
Gratulálunk triatlonistáinknak mind az érmekért, mind a dobogóközeli helyezésekért. (á)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.