AtlétikaTizenhárom nap múlva Szentgyörgy Félmaraton

2013. július 15., hétfő, Sport

Július 27-én, szombaton a megyeszékhelyi Gáll Lajos Fu­tókör megszervezi a tizenegyedik Szentgyörgy Félma­ratont. A verseny 21 097,5 méteres távját (frissítő pontok: 3,2–7–10,2–14–17,2 km-nél) lehet egyedül, váltóban vagy éppen görkorcsolyával teljesíteni, de lesz mikromaraton (210,09 m – óvodásoknak és 420,19 m – kisiskolásoknak) s gyerekeknek gör­koris viadal is (660 m).

A félmaraton 9 órakor rajtol a Tamási Áron Színház elől, majd 10 órától indul a mikromaraton, és 10.30 órától a gyerekek görkoris versenye. A korosztályok: 12–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, 50–59 év között és 60 év felett (nők és férfiak egyaránt). Je­lentkezni a verseny napján lehet 7.30 és 8.45 óra között a színház előtt felállított titkárságon (gyerekeknek 9–9.45 óráig), a nevezési díj a félmara­tonra 20 lej, a mikromaratonra és a gyerekek görkoris megmérettetésére 5 lej. A félmaraton szervezői díjazzák a nyílt verseny, a váltók és a görkorisok első három helyezettjét, valamint a korosztályonkénti legjobbakat (minden résztvevő fel­iratos trikót, emlékérmet és oklevelet kap). To­vábbi információkért hívják a 0746 012 526-os telefonszámot (Csu­tak Tamás). (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2013-07-15: Sport - :

Mindenféle éremből hoztak (Triatlon)

Sepsiszentgyörgyre triatlonistáink a Szent Anna-tónál megrendezett országos tereptriatlon-bajnokságról, melyen részt vett a Tri-Aluta, s mint már jeleztük, több szentgyörgyi triatlonista is. A Tri-Alutától kaptunk tájékoztatást versenyzőik eredményéről.
2013-07-15: Sport - :

Biczó és Kiss aranyérmes (Universiade)

A magyar egyetemi csapat második aranyérmét nyerte a Debreceni Egyetem hallgatója, Biczó Bence Kazanyban. Az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes úszó 200 pillangón, 1:55.32-es időeredménnyel diadalmaskodott. A második a japán Hirai Kenta 1:55.90-nel. Az ifjúsági olimpiai fesztivál bajnoka a döntőben idei leg­jobb­ját (1:56.00 perc) megjavítva győzött.