Tizennyolc és fél milliárd dollárt nem tud kifizetni Detroit városa, amely hivatalosan múlt csütörtökön tett bejelentést az amerikai önkormányzatok történetében példa nélküli adósságállományról.
A csődvédelmi beadvány – amely után az ügyben eljáró szövetségi törvényszéknek 90 napon belül kell eldöntenie, hogy a hitelezők közül ki részesül korlátozott összegű kárpótlásban – egy több évtizeden át tartó agónia vége: az amerikai autóipar fellegvárában ma a közszolgáltatások is alig működnek, és miközben az egykor kétmillió lakójából 713 ezer maradt, az erőszakos bűncselekmények számát tekintve Detroit listavezető lett az Egyesült Államokban. A városban hetvenezer ház áll elhagyottan, a mentőkocsiknak naponta mindössze az egyharmada indul el, esténként pedig a teljes közvilágításnak csak felét kapcsolják be.
A folyamatos eladósodás miatt Rick Snyder, Michigan állam republikánus kormányzója márciusban válságmenedzsert nevezett ki a detroiti helyzet megoldására. Kevyn Orr ajánlatot tett a hitelezőknek, akik minden dollárjukért tíz centet kaptak volna vissza az önkormányzattól. Bár a legtöbb hitelező állítólag hajlott az alkura, a visszavonult városi közalkalmazottakat tömörítő két nyugdíjbiztosító végül nemet mondott.
Detroit csődje évek óta téma az Egyesült Államokban. A republikánusok veszni hagyták volna, a demokrata elnök, Barack Obama közvetve megmentette a várost, hiszen első megválasztása után 80 milliárd dolláros mentőövet dobott az autóiparnak. (A Chryslernek és a General Motorsnak adott pénz jelentőségére jellemző, hogy Obama tavaly többé-kevésbé ezzel nyerte meg az elnökválasztást Michiganben és Ohióban is.)
A csődvédelem egyébként nem azt jelenti, hogy Detroit végleg lehúzta a rolót, Dave Bing polgármester jelezte, hogy a város nem fizetésképtelen, a közalkalmazottak megkapják a havi bérüket. De a városnak „új kezdetre” van szüksége, amihez jó alapot biztosít a General Motors bejelentése, miszerint csőd ide vagy oda, marad Detroitban. Az autóipar ugyanis a válság ellenére is fejlődik: két év alatt 23 ezer új munkahelyet teremtett. A Detroitéhoz hasonló mértékű önkormányzati csőd soha nem volt még az Egyesült Államokban.
Európában elég kicsi a valószínűsége annak, hogy Detroithoz hasonlóan fizetésképtelenné váljon egy nagyváros – mondta Hegedüs József, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Kifejtette: az európai és az amerikai gyakorlat közötti legfőbb különbség az, hogy az európai városok, fővárosok az amerikaiknál jóval kisebb pénzügyi önállósággal rendelkeznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.