Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Békétlenség a repedt házak utcájában

2008. január 18., péntek, Nyílttér

A tanácstól egyenest az újsághoz: előbb tudniuk kellett, mi lesz velük, aztán valahogy helyre kellene igazítani, mit alkalmi tollnok helytelenül állított róluk.

Felháborodásuk mélyről fakadó és jogos is, nem elég, hogy állandó félelemben élnek, most még hazugságokat is állítanak róluk — így a sepsiszentgyörgyi Kökényes utca lakói. És sorolják panaszaikat és érveiket, és cáfolják a valótlanságokat, és hívnak, mennék, nézném meg, mily nyomorúság szakadt nyakukba. Lemegyünk.

A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben épült meg a Kökényes utca, akkor még az Olt árterülete volt a környék, csupa nádas, a talaj meg iszapos. Hol is volt az eszünk, hogy ide építettünk? — morfondíroznak az utca őslakosai, de most már késő bánat, nem is efölött kell búslakodni, hanem hát amiatt, hogy mióta utcájukat megnyitották az autósforgalom előtt — jó sok esztendőkig a Kökényes utca Oltmező felőli részén sorompó zárta le a forgalmat, gyakorlatilag zsákutca volt, behajtani a Csíki utca felől csak a lakóknak kellett és lehetett —, és ráadásul még le is betonozták — ez meg a szocialista építkezés szörnyű találmánya, akármilyen becsületes alapot készítenek az útnak, az egy darabból kiöntött jókora betontömbök külön és nagy felületen dolgoznak, ha súlyosabb autó alatt valamelyik megmozdul, mint kisebb földrengést érzékelik a környéken élők —, azóta a házak kivétel nélkül megrepedtek. Alaptól nyíltak meg a falak, ezt látni kell, olyan ház is van az utcában, melynek falán át lehet látni. Való igaz, a fekvőrendőröket, a súlykorlátozást és a Csíki utca felőli magasságkorlátozó sorompót a lakók kérték jó öt éve, abban bízva, hogy ilyképp csak-csak távol tartják a nehézgépjárműveket és a gyorshajtókat — hogy reményüket szertefoszlani kell látniuk, az a hazai sofőrök sajátosan értelmezett törvénytiszteletének köszönhető. No meg annak, hogy a szabályok betartását felügyelő rendőr ritkább a fehér hollónál is. Környékükön legalábbis. Pedig fel van táblázva minden annak rendje s módja szerint, csak a vak nem látja, de hát a sofőrök magas ívből le sem, hogy nekik házuk megy tönkre, maholnap akár fejükre is omolhat.

Odaérünk közben a Kökényes utcába. A Csíki utca felőli magasságkorlátozó sorompó jó ideje félrehajtva, a lakók megunták már, hogy állandóan javítsák. Az utca bal oldalán, egy villanyoszlopra szerelve két piros keretes közlekedési tábla: a negyvenes sebességkorlátozó s a két és fél tonnás súlykorlátozó. A félrehajtott vasrúdon a magasságkorlátozó is, két métert ír rajta. Girbegörbe, látszik rajta, igen sokszor akadt bele önnön méreteivel nem épp napirenden lévő autó, vezetője aztán nem sokat bíbelődött a tolatás művészetével, hanem nemes egyszerűséggel leverte vagy elhajlította a csövet. Olyankor a lakók egyike-másika szerszámokkal felfegyverkezve kivonult az utca elejére, s addig egyengette-hegesztette-csavarta a sorompót, míg vissza tudta igazítani helyére. Előfordult több ízben is, hogy e művelet közben arra vetődő teherautó-sofőrök igen csúnya szavakkal illették a város szolgálatába szegődött alkalmi munkást — ez is az egyik oka, hogy az utóbbi időben az utca lakói felhagytak a sorompó helyreállításának sziszifuszi tevékenységével.

Lépésben gurulunk a Kökényesen végig. Jobbról is, balról is kis családi házak, közöttük kevés nagyobbacska is, meg néhány újonnan épült. Feltűnően sok a renovált épület. Jórészt kényszerből építették újra, magyarázzák az útitársamul szegődött lakók, merthogy ki kellett javítani, el kellett tüntetni a repedéseket. De hiába csinálták, vertek bele hatalmas pénzeket, a repedések mindegyre kiújulnak. Még a faházak is összetörnek, pedig azok nem úgy mozognak, mint a téglából készítettek. Bizonyítanák, mondják, álljunk meg, tovább gyalog, úgy jobban megfigyelhető. Megállunk. Ennek a háznak is leszakadt a sarka, annak is, amott, az út túlsó oldalán tavaly erősítették meg, de ismét hasad a fal, ezt itt alá is alapozták, mégis hiába. Bemegyünk néhány házba. Kétségbeesett idősek, nézze, a fiam azt a szobát tavalyelőtt, ezt itt tavaly javította ki, az előszobát már nem is engedtem, hogy lemeszelje, minek, a repedések újra megjelentek. Másutt: magának jobb a szeme, látja ott a sarok felé futó hajszálrepedést? Meg az ajtó felett indulót? Nem kell sasszem hozzá, látszik. Mennyezet megrepedve, hulló vakolat, mindenütt a falakon tátongó rések. Ha a tiltótábla ellenére nehéz autó megy végig az utcán, vagy egy kisebb nagy sebességgel hajt el, az ablakok megremegnek, a szekrényben a poharak összekoccannak. Állítólag a polgármester is helyszínelt valamikor, talán cinikusan annyit jegyzett volna meg: miért nem építettek úgy ötven évvel ezelőtt, hogy most ne repedezzenek szét házaik? Persze, ez semmire nem megoldás, miként a felelőtlen szájtépés sem. Hogy mit lehetne tenni? A súlykorlátozást másfél tonnára szigorítani, a sebességkorlátozást húsz kilométerre — mondja az egyik lakó. Másik, hogy legalább egyirányú forgalmat kellene bevezetni, ha már lezárni az utcát nem lehet.

Közben az utca napos oldalán hirtelen összeverődött lakógyűlés kerekedik. Néhány méterre az egyik fekvőrendőrtől. Melyeket valóban a lakók kértek — az már nem az ő hibájuk, hogy az akkori városgazda szabályszerűen csúfot űzött belőlük, valahonnan kiszuperált szegélyköveket rakatott keresztbe az úton, azokra fel- és levezetőnek aszfaltot öntetett. Valóban kissé magasra sikeredett, de azért akármilyen autóval biztonságosan át lehet hajtani az akadályok fölött. Mutatják is, nézzek oda, épp egy BMW araszol át fölötte. Nem ér le az alja. Sem olajteknője, sem padlólemeze. De legalább lassítania kell. Az utca mindkét végén. A fekvőrendőrök között meg már nem érdemes gyorsítani, nem is nagy a távolság, meg a töredezett betonút sem kedvez a száguldozásnak. Aztán meg idén leaszfaltozzák, adják tudtukra szomszédaiknak az önkormányzatot reggeliben megjárt lakók, akkor még alacsonyabbá lesznek a fekvőrendőrök. Az jó, nyugtázza az utcagyűlés népe, végre, hogy az ő utcájukra is sor kerül. De akkor már jó volna a fekvőrendőrök végénél, a járdaszegélyhez cölöpöket telepíteni, mert nézzen csak oda, mutatják ismét, a legtöbb sofőr azt csinálja, amit az is épp, felhajt fél autóval a járdára, emiatt a gyalogút a forgalomlassító akadályokkal egy vonalban mennyire lesüllyedt. Arról nem is beszélve, hogy veszélyes az ilyen manőver a gyalogosokra. Mert sok autóvezető, hiába, hogy tábla figyelmezteti, csak későre látja meg a fekvőrendőrt, akkor aztán fékez nagyot, vagy kapkodja a kormányt, kész csoda, hogy nem verték le még a kerítéseket. Mert ugyebár manapság a sofőrök nem figyelik a forgalmi jelzéseket, nem is törődnek semmivel, csak hajtanak, mint az őrültek. Bezzeg az a magyar rendszámú autós tudja, hogyan kell közlekedni, nézze csak meg, milyen szépen fog átmenni a fekvőrendőrön. Nézzük, de csalódást okoz: felhajt a járdára, ráadásul a másik sávon, hogy az épp szembejövő autót is akadályozza. Na, ez is innen ment el, születik meg rögvest a szentencia. Ezzel a forgalmi témát ejtjük.

Búcsúzom, eleget láttam, hallottam. Az utcagyűlés még marad, barátságosan integetünk egymásnak. Tudom, megoldást várnak tőlem gondjaikra. Vagy bár segítséget. Utóbbit tehetem csak. Tolmácsoltam panaszaikat, reménykedve, hogy talán a városvezetés kicsit jobban odafigyel a repedt házak utcájára.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2008-01-18: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a lemhényi születésű
HELLA ANDRÁS
életének 61. évében 2008. január 16-án Floridában elhunyt.
A temetési szertartás 2008. január 19-én lesz Floridában.
A gyászoló család
7250110
2008-01-18: Nyílttér - x:

Európa felé a Kökényesen át (Visszajelzés)

Minap olvastam, miként lehet eljutni Európa felé, a Kökényes utcán át…
Meg kell írnom, hogy az utcával kapcsolatosan nem osztom a cikkíró véleményét. Miért zavarnának az itteni, forgalmat szabályozó, egyébként nagyon is divatos intézkedések, ’sze mind miattunk történtek, kényelmünk, biztonságunk érdekében.