Például: a Csíki utcai letérőnél jobbra indexelve leállunk, kiszállunk a kocsiból, kimérjük, hogy autónk átbújhat a korlát alatt, meggyőződünk: az utca üres, nincs elkóborolt kutya, macska, tengerimalac vagy leguán, majd komótosan, egyes fokozatban áthullámzunk a két fekvőkorláton. Így, ha lassabban is, de biztonságosan megérkezünk az Oltmező utcába.

Másodszor pedig mindenkinek kötelessége a magántulajdon védelme. A magántulajdon szent, nem lehet azon csak úgy átgázolni.

Hogy az út nem magántulajdon? — ez csak szemszög kérdése. Az ott lakók szerint igenis, az. No meg a hatóságok (,,na és aztán" állásfoglalása, cinkossága) szerint is. Így hát semmi keresnivalója ott a komfortzavaró, dübörgő, füstölgő járműveknek vagy széteső, veszélyben levő, környezetszennyező alkalmatlanságoknak. Figyelmeztet a két tiszteletet, megálljt parancsoló (kisebb falnak is beillő) fekvőrendőr.

Ha láttukra valaki berezel, elbizonytalanodik, csupán néhány kilométeres kitérővel nyugodtan kikerülheti, mint amúgy más alkalomkor, más rendőrrel is megteszi.

Ott aztán a dolgok szórakoztató oldala is, miért ne néznénk ezt? Főleg ha ez mindkét szemszögből igenis, pozitív hozzáállás. Az itt lakó jóízűt röhöghet, ha például egy mit sem sejtő, megnyekkent kocsit megelőz kifordult kereke, a gyanútlan kárszenvedőnek pedig ott az elégtétel: büntetésveszély nélkül — végül is egy rendőrt gázolt el!

Lám, így lesz a kökényesi intézkedéseknek még stresszoldó hatása is.

A kétaraszos, Illyefava—Előpatak irányú körforgalommal kapcsolatosan viszont teljesen egyetértek a cikkíróval. Ez már nem kerülhető ki (esetleg csak saját felelősségre, törvényt hágva ,,átvágható"), biztonságot sem nyújt, magánterületet sem véd, sőt. Nekem, akár naponta többször is, meg kell birkóznom vele. Mikor egyáltalán át nem vágom, ha tehetem. Tudom, hogy addig jár a korsó a kútra… de hiába, telik az idő, mind rosszabbul viselem ezt a mindennapi megrázkódtatást. Mentségemre, hogy nem csak én. Ember legyen a talpán, aki itt kocsiból meg tudja állapítani, kié az előny, ki van, mondjuk, egy-két centiméterrel közelebb a körforgalom központjához. Úgyhogy általában az okosabb enged.

Ha pedig egy tízméteres haszonjármű szabályosan próbál megbirkózni vele, akkor, kérem, leáll a forgalom. Ez már senkinek sem pozitívum, stresszoldó. A várakozók dudálnak, ahogy csak dudájuk bírja, a körbeszorult jármű sofőrje meg rettenetesen káromkodik. Ezt kellene hallania annak, aki ezt a ,,remekművet" ide tervezte!

Lám, már a sarki kocsmát is egy kicsit lennebb tolták. Igaz, komoly veszély fenyegette. Könnyen megtörténhetett volna, hogy a körforgalmi centripetális erő hatására egy szép napon egy behemót gépkocsi komótosan a kocsmapultra könyököl, s mondjuk, egy pint etanolt rendel. Hogy el ne duguljon. Vezetője pedig két-három gyors lépés után, kissé fellazulva, eldanolhatja: Befordultam a kocsmára, / rálépvén a gázpedálra, / de nem volt az bizony hibás, / hanem ez a kör a júdás.

Mese nincs, igaza van a cikkírónak: az Európa felé vezető út nem egy… kis kökényesen, hanem a Nagy Balkánon át vezet…

Dezső Bernát