MagaslesMiért maradt el a kommunizmus pere?

2013. augusztus 6., kedd, Közélet

És tovább folytatva a kikerülhetetlen kérdéseket: miért maradt el a negyvenes évek végén kezdődő, a Securitate kihallgatószobáiban, a börtönökben és a lágerekben „mű­ködő”, bestiális módszerekeiről ismert kihallgatótisztek, hóhérok, börtönparancsnokok és az őrszemélyzet kü­lönösen szadista módszereikről ismert bűnöseinek fele­lősségre vonása?

Az elmúlt napokban több román televízió megszólaltatott még élő elítélteket, háttérműsorokban tették nyilvánossá a dokumentumokat, amelyek a foglyok kínzását, a szeku kihallgatószobáiban és a börtönökben, lágerekben, általánossá váló drasztikus módszerek létét bizonyítják. Kis pél­dányszámban megjelenő könyvek, bör­tön­monográfiák, emlékiratok, lágernap­lók mindenekelőtt a börtönökben folyó kínzásokat, veréseket, a bestiálisan kifinomult kihallgatási „módszereket” eddig is feltárták – de a felelősségre vonás huszonnégy esztendeje elmarad. S ma már egyre kevesebb politikai elítélt és egyre kevesebb „hóhér” él. Ami nem azt jelenti, hogy nem kell a legnagyobb nyilvánosság előtt legalább beszélni ezekről a gaztettekről.
Akik ezeket az időket nem élték át, vagy nem tapasztalták meg saját bőrükön például az „átnevelési” munka vívmányait, ma már fantazmagóriának, kitalációnak vélik az egészet. A szovjet mintára átszervezett román jogrend – amely lehetővé tette az első, 1949-ben kezdődő és a második, 1956 után beinduló tömeges letartóztatásokat – arra az elvre épült, hogy mindenki bűnös, aki nem bizonyíthatja ártatlanságát. Felvetődik a kérdés: a negyvenes évek végén, az ötvenes, hatvanas években hogyan történhetett volna ez meg? Sehogy! Koholt vádak alapján százezreket ítéltek el, és amikor a Besszarábiából Romániába került Alexandru Nicolski (vagy Nicolschi) tábornok (képünkön) vette át a börtönök irányítását, kiötölte az „átnevelést”, amely hírhedtté tette a piteşti-i bör­tönt, hiszen először ott vezették be.
Mi volt ennek a lényege? A politikai foglyokat minden rendelkezésre álló eszközzel, értsd az inkvi­zíció módszereire emlékeztető, elmebeteg kínzásokkal át kellett nevelni, arra kellett kényszeríteni őket, hogy megtagadják meggyőző­désüket, beismerjék bűneiket. A Securitate addig is alkalmazta a „klasszikus” kínvallatási módszereket, verést, talpalást, fejjel lefelé függesztést, a foglyok homokzsákokkal való ütlegelését (nem maradt külsérelmi nyom, viszont a foglyok komoly belső sérüléseket szenvedtek). Piteşti-en a pokolban – amelyet Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoportban a szocialista lágerek egyik legkegyetlenebb (?) kísérletének nevez – a vallatás során például cigarettával égettek különféle testrészeket, már elüszkösödött a sok veréstől a fog­lyok fara, szakadt róluk a hús, másokkal egész csajka ürü­léket etettek meg, különösen azokat kínozták eszelősen, akik nem voltak hajlandóak istentagadásra. Min­den reggel „megkeresztelték” őket. Fejüket ürülékkel teli vödörbe nyomva zsolozs­mázták a keresztelő szöveget.
A nemzetközi felháborodás akkora volt, hogy az átnevelést egy idő után levették műsorról, megbukott maga Nicolski tábornok is, de nem tettei miatt, hanem mert idegen volt. Sztálin halála előtt megkezdődött a zsidó orvosok pere, Dej elvtárs ezt használta ki arra, hogy megszabaduljon Ana Pauker, Vasile Luca és Teo­hari Georgescu klikkjétől.
Nem beszéltek a tévéadókban megszólaló túlélők és szakértők viszont a kommunista román börtönök másik vívmányáról, a politikai foglyok élve befalazásáról – ezt számtalan tanúvallomás, emlékirat bizonyítja! Foglyokat elevenen falaztak egy cellába, annyi rést hagyva, ahol csajkáját beadhatták, ebbe kapta teáját, ételét, ebbe vizelt, ürített, vagy maga köré, s a sötétben ülve töprenghetett bűneiről, magába szállhatott. Természetesen, ezt nem lehetett kibírni, sokan beleőrültek, de volt, aki hét hónapot is élt egy ilyen befalazott cellában. Ide, azt hisszük, minden kommentár felesleges.
Miért is maradt el a kilencvenes évek elején a monstre per? Ellenzői szerint azért, mert Románia népe nem volt felkészülve arra, hogy szembenézzen ezzel a korszakkal. S túl sokan voltak az akkori felső és középvezetésben, akik érintettek lehettek volna. Hát lehazudták, minimalizálták, letagadták. De a fák nem nőnek az égig!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2013-08-06: Közélet - Kuti János:

Nyaral a kormány (A múlt hét)

A mindenkori vezető nem szívesen megy szabadságra, mert beosztottjai könnyen rájöhetnek, hogy nélküle is megy a munka. Sokszor még jobban. Különben is, ha egy szék bármilyen rövid ideig üresen marad, annak elfoglalására sokan ácsingóznak.
2013-08-06: Világfigyelő - :

Angol–spanyol miniháború Gibraltárért

Spanyolország a hét végén elkezdte zaklatni a gibraltáriakat. Egyelőre csak megszigorították a határellenőrzést, de a spanyol külügyminiszter azt mondja, lezárhatják a légteret is, elkezdhetnek pénzt kérni a határátlépésért, és a spanyol adóhatóság is rájuk száll. Gibraltár egy apró, 6,5 négyzetkilométeres angol terület Spanyol­országban.