A múlt hétNyaral a kormány

2013. augusztus 6., kedd, Közélet

A mindenkori vezető nem szívesen megy szabadságra, mert beosztottjai könnyen rájöhetnek, hogy nélküle is megy a munka. Sokszor még jobban. Különben is, ha egy szék bármilyen rövid ideig üresen marad, annak elfoglalására sokan ácsingóznak.

Sok a potya-székleső, és kevés a szék. Ezeket főleg politikai alapon osztogatják. Lehet, a kor­mány úgy gondolja, hogy munkáját elvégezte, a székeket kiosztotta, és most már tagjai nyugodtan hátradőlhetnek egy tengerparti nyugágyon. A minisztériumokat bezárták, így az ország fejőszékeihez nem fér senki hozzá.
Pedig a román közmondás szerint: ég a haza, s a vénasszony fésülködik! Sőt, sokkal nagyobb a baj, mert ég az ország, s a kormány vakációzik. Itt állunk kormány nélkül, és kétségbe lehetünk esve, amikor nem látjuk, hogy ki is irányítja a hazát, pedig sötét felhők gyü­lekeznek egyfolytában Románia kék egén.
Tőkés László védhatalmi státust szeretne Erdélynek, az Erdélyi Magyar Néppárt szövetségi országként szeretné látni Romániát, a székelyek autonómiát akarnak. Az RMDSZ vörös riasztást adott ki az őszi (tüntetés)esőre.
A magyar kormány Tusnádon tartja kihelyezett üléseit évente, ráadásul idén itt választási kampányt is szervezett. Ha ez még mind nem lenne elég, most derül ki, hogy az ország légterét vadidegen repülőgépek sértegetik, és olyan ügyesen, hogy még senki nem tudta megmondani, kik is voltak a légtérsértők, és milyen céllal jöttek. És hol volt a légelhárításunk? Mi lesz ebből?! Deveselun épül ugyan az amerikai rakétaelhárító rendszer, de mi lesz, ha nem rakétákat küld az ellenség, hanem repülőgépeket? Hol a NATO, amelyről azt hittük megvéd, de ennek éghatárait is – ezek szerint – szintén átlépik az ellenséges repülőalkalmatosságok? Harminc évvel ezelőtt egy dél-koreai utasszállító repülőgép letért a légi folyosóról, és megsértette a Szovjetunió légterét. A szovjetek nem sokat teketóriáztak, hanem piff-puff, lelőtték a gépet. Az eredmény: 269 halott. A dél-koreaiak tanulhattak az esetből, mert azóta sem hallani arról, hogy behatoltak volna idegen légterekbe.
Annyi baj van nálunk, és az ország nagyjai szabadságolnak! Az elnök hol Neptunon táncol, hol a găinai leányvásáron mustrálgatja az eladó lányokat. A kormány meg testületileg szabadságra megy. Gyenge vigasz, hogy az országot nem is a kormány vezeti, hanem a Nemzetközi Valutaalap. Ők is elmentek, mert nekik is jár a nyári szabadság. Hagytak némi házi feladatot, de ha nincs, aki a kormány körme alá nézzen, azokból sem lesz semmi. Addig csak mímeljük a rosszul működő állami vállalatok privatizélgetését, a független szakemberek kinevezését a veszteséges állami vállalatokhoz, egészségügyi reformot és egyebeket.
Azért, hogy ne háborogjunk, míg szabadságon lesz, a kormány megígérte kerek perec: szeptembertől csökkenti a kenyér, a kifli és a perec áfáját. Viszont emelik majd a különféle szeszes italokét. Lehet, az emberek nem folyékony kenyeret – más néven sört – fognak inni, hanem vízbe áztatott kenyeret esznek, mert az olcsóbb lesz, mint eddig?
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2013-08-06: Közélet - Gazda József:

Kármentő: Törvényerőre emelt gyűlölet (A székely zászlók kapcsán)

Hargita megye prefektusa perel, Háromszék megye prefektusa perel, miszerint „idegen szimbólumokat”  tűznek ki némely – úgymond – törvényeket nem tisztelő önkormányzatok az intézményük  homlokzatára.
2013-08-06: Közélet - Bogdán László:

Miért maradt el a kommunizmus pere? (Magasles)

És tovább folytatva a kikerülhetetlen kérdéseket: miért maradt el a negyvenes évek végén kezdődő, a Securitate kihallgatószobáiban, a börtönökben és a lágerekben „mű­ködő”, bestiális módszerekeiről ismert kihallgatótisztek, hóhérok, börtönparancsnokok és az őrszemélyzet kü­lönösen szadista módszereikről ismert bűnöseinek fele­lősségre vonása?