Sétálhatnánk egy kicsit.

Friss levegő jólesik.

Fűszerezzük víg traccsal!" —

szólt a Székhez az Asztal.

II.

Szólt az Asztalhoz a Szék:

,,Oh, milyen bolond beszéd!

Hisz mi nem sétálhatunk.

Tudod, járni sem tudunk."

De az Asztal sóhajt rá:

,,Megpróbálni mégsem árt.

Lábad annyi, mint lábom:

megpróbáljuk két lábon."

III.

Így lementek, s lassacskán

át az egész városkán,

körbe-körbe, könnyeden

kopogva a köveken.

S aki csak ott szembejött,

megállt a hátuk mögött:

,,Lám, az Asztal meg a Szék

levegőznek kicsinyég."

(Ezt a verset Babits Mihály tizenkét éves kislánya mulattatására fordította egy angol könyvből, s a verset többször felolvasta, kislányával nagyon jól mulatott rajta.)