Volt szíves, és meghallgatta a szívemet. Azt mondta, én is szíves vagyok. Azt hittem, édes vagyok, kiderült, hogy cukros vagyok. Az vigasztal, hogy nagy esélyem van megelőzni az Alzheimer-kórt. Az ismert módon: szívinfarktussal! Aranyos vagyok — mondta az orvos. Boldog voltam. Aranyere van — folytatta. Másképp egészséges vagyok, biztatott. Ettől dagadt a májam. A végén kiderült, hogy nem ettől, hanem a szesztől.
Mindeme nyavalyákat csak úgy véletlenül fedezték fel. Mi lesz ezután? Ha most nekem állnak, és tudományosan, szisztematikusan felmérnek? Olyan kérdéseket szegeznek a vizsgált személyeknek, hogy: ,,Elkezdte-e a szexuális életet tizenhat éves kora előtt? Van-e szexuális kapcsolata több partnerrel?" És minderre név és személyi szám megadásával kell válaszolni. Azt mondják, bizalmas. Ugyan már! Tavaly az érettségi tételek titkosak voltak, mégis bárki megszerezhette, aki csak akarta. Ezek után megtudhatja akár az ember párja is. És kész a balhé. Nem tudom, azt kérdik-e, hogy hetente hányszor. Az ember nem röhögtetheti magát, így mond egy számot. Ha meg a párja tudomást szerez róla, akkor azt kérdi: hol?! Könnyen kaphatnak hibát bennem, mert én sem vagyok már a régi. Egy marék gyógyszer helyett kettőt kell szednem? Akkor meg hogy lesz? Mert vagy gyógyszer nincs, vagy pénzkeret rá! Mire megy ki ez az egész? Nincs elég beteg? És ha tévednek a diagnózisok megállapításánál? Bukarestben egy év alatt 2300 ember hal meg, mert későn megy ki a mentő. A legelemibb vakcinákból sincs elég a kórházakban. Rákban szenvedő ismerősömnek azt mondták, mit képzel, hogy neki olyan drága gyógyszert adnak, amikor ezzel kimeríti a kiutalt pénz nagy részét? És azt is mondták vigasztalásképp, hogy tudja-e, hány 18—20 éves hal meg pénzhiány miatt? Ő már negyvenéves. Vigasztaló, nem? A gyógyszermaffia él és virul. A kisstílű kábítószer-eladókat viszont elkapják. Mint a kézdivásárhelyieket. A végső stádiumban levőknek kábítószert felíratni pedig olyan macerás, hogy a beteg hozzátartozóinak könnyebb lenne megvenni a feketepiacon. Ha betegnek veszik, az már enyhítő körülménynek számíthatna. De Amerikából is be lehetne hozni. Ott már két dollárért lehet egy adagot kapni, sajt néven. Igazán olcsó, és nem kell utánajárni. Készen házhoz viszik.