A Magyar Gárda ismét tüntetett

2008. január 19., szombat, Világfigyelő

Demonstrációt tartott tegnap délután a Magyar Gárda Budapest VIII. kerületben, a Józsefvárosban, mint meghirdették, a közbiztonság romlása és a kiszolgáltatottság ellen;

a gárdisták mellett több mint száz szimpatizáns is részt vett a tüntetésen. A tüntetést azért szervezte a gárda — amelynek egyébként a feloszlatását kérte az ügyészség — a józsefvárosi Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium környékére, mert ebbe a Vas utcai iskolába járt az a 18 éves fiú, akit a múlt héten egy osztálytermi összeszólalkozást követően egyik osztálytársa — a gyanú szerint — az utcán annyira megvert, hogy a fiú nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Dósa István, a Magyar Gárda főparancsnoka azt mondta: nem kívánnak rendőrségi szerepet játszani, de ha az állami feladatot a rendőrség nem tudja ellátni, és tehetetlen, élniük kell a protestálás feladatával. Véleménye szerint ,,etnikai bomba ketyeg az országban, és ezt nem hatástalaníthatja sem kormányfői maszatolás, sem a gárda elleni gyűlöletkeltés". A rendezvényen mintegy ötven egyenruhás gárdista és több mint száz, Árpád-sávos zászlót lengető demonstráló jelent meg, és gyertyát gyújtottak annak az épületnek a falánál, ahol a tragikus végű bántalmazás megtörtént. A demonstráción megjelent Kende Péter író, újságíró is, akit a demonstráció végén a tüntetők bántalmazni akartak, ezért őt kérésére a rohamrendőrök menekítették ki újságírók kíséreté­ben a folyamatosan zsidózó támadók közül. Kende Pétert rendőrautóba ültették, és az egyenruhások vitték el a helyszínről. Az újságíró azt mondta, azért jelent meg a Magyar Gárda demonstrációján, mert saját fülével kívánta hallani a gárdisták cigányellenes kirohanásait. Kende Péter jelen volt múlt év decemberében a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi cigányellenes tüntetésén, valamint a kerepesi megmozduláson is.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tiltakozott a Magyar Gárda felvonulása miatt, és visszautasított minden olyan rendezvényt, amely a társadalmi békét, a szolidaritást és a békés egymás mellett élést veszélyezteti. Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője közölte: kérik a bíróságot, hogy mihamarabb döntsön a Magyar Gárda feloszlatását kezdeményező ügyészségi keresetről.

A demonstráción Bíber József, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott: a Jobbik rendpárti, rendet akar Magyarországon, és megvédi az állampolgárokat minden bűnözőtől. Kijelentette: szervezetük a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és új cigányprogramot hirdetnek. A Jobbik szerint el kell törölni a romákkal szemben alkalmazott pozitív diszkriminációt; véleményük szerint a cigányság problémáját csak szegregációval lehet megoldani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2008-01-19: Család - Fekete Réka:

Keserű a költségvetés-pirula (Jegyzet)

Nagy dobra verte a kormány, hogy sikerült átlépni a négy százalékot az egészségügy költségvetési részesedése tekintetében, de arról hallgatott, hogy ez az érték az uniós átlag felét sem éri el, miként azt sem kürtölte szét ország-világ előtt, hogy ez hányada annak, amibe a huszonkétmillió hazai lakos egészsége, illetve gyógyítása kerül.
2008-01-19: Világfigyelő - x:

Solanához fordult Becsey (Vajdaság)

Két irányból is újabb veszély fenyegeti a Vajdaság nemzeti és etnikai arányait — hívta fel az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének figyelmét Becsey Zsolt.