A magyarországi választásokon való részvételt lehetővé tevő regisztrációról beszélt sajtótájékoztatóján az EMNP baróti szervezetének elnöke, Szép Béla és Kencse Sándor tanácstag. Mint mondták, ha éltünk a kedvezményes honosítás lehetőségével, tartozunk azzal is, hogy az országos kérdésekben véleményt nyilvánítunk.
Az Állampolgársági Iroda munkatársai az elmúlt időszakban megközelítőleg háromezer erdővidékinek segítettek a honosítási iratcsomó összeállításában, közülük sokan már állampolgári esküt tettek. Ők, amennyiben a várhatóan április-májusban sorra kerülő választások előtt legalább két héttel regisztrálnak, voksolhatnak az országos listára.
Szép Béla hangsúlyozta: az irodának nincs hivatalos felhatalmazása, hogy a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött regisztrációs lapok kitöltésében segédkezzék, de nem utasítanak vissza senkit, aki hozzájuk fordul, felvilágosítást nyújtanak az esetenként nem egyszerűen fogalmazó rubrikák közti eligazodáshoz. „Sokan idősek, vagy faluról érkeznek, de Barótról is akadnak szép számban, akik nincsenek tisztában a magyar közigazgatásban használatos némely kifejezéssel. Örvendünk, hogy felkeresnek, s kérik, segítsünk nekik, hiszen így nem hibázhatnak, és véleményt nyilváníthatnak a jövő évi magyarországi választásokon” – nyilatkozta Szép Béla. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.