Érettségi-adásvétel
Az idei érettségin elkövetett csalások miatt 96 Ialomiţa megyei személy ellen indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség. A gyanúsítottak között tanárok, diákok és szülők is vannak. Otilia Dumitru megyei főtanfelügyelőt bűnügyi csoport létrehozásában és befolyással való üzérkedésben való bűnrészességgel vádolják nyolc tanárral együtt, a szülőket és a diákokat befolyás megvásárlásával.
A vizsgált tanárok 100 euró és 1300 lej közötti összegeket kértek és fogadtak el tantárgyanként az érettségiző diákoktól vagy szüleiktől – olvasható a vádhatóság közleményében. A szervezett csoporton belül valamennyi tanárnak jól megjelölt szerepe volt, tevékenységüket a főtanfelügyelő fogta össze, aki a megyei érettségiztető bizottság elnöke is volt. A szülőkkel és diákokkal folytatott egyezség értelmében sajátos, de nem feltűnő jelöléssel látták el azokat a dolgozatokat, amelyekre a csoport tagjai kezességet vállaltak. A sajátos jelöléssel ellátott dolgozatokat két tanárnak kellett azonosítania, akik a továbbiakban ezekre a dolgozatokra háromféleképpen szavatolták a jó jegyet: a megérdemeltnél nagyobb osztályzatot írtak a dolgozatra, kiegészítették a dolgozatokat ott, ahol azok hiányosak voltak vagy nem tartalmazták a helyes megoldásokat, illetve az elektronikus naplóba és az érettségi diplomára is nagyobb osztályzatokat írtak, mint ami a dolgozatokon szerepelt.
Lefizetett bírónő letartóztatásban
Fiával együtt 29 napos előzetes letartóztatásba került a bukaresti táblabíróság egyik bírónője. Veronica Cîrstoiu 2,5 millió eurót kért a Dinel Staicu üzletember szabadon bocsátását kimondó ítéletért. A korábban hét év letöltendő börtönre ítélt Staicut tegnap szintén letartóztatták. A bírónő egy másik lefizetés részleteit a fodrásznál beszélte meg, a tárgyalóteremben pedig előre megbeszélt jelekkel (frizuraigazítással, mosollyal) tudatta a vádlottal és ügyvédjével, hogy minden rendben. A pénzt több részletben egy ügyvédnek kellett adni, aki később a korrupcióellenes ügyészséghez fordult, és a vádhatóság megszervezte a tettenérést.
Hálózaton kívül is azonos árban
Megegyezett a Cosmote, az Orange, az RCS&RDS és a Vodafone, hogy a jövőben nem határoznak meg különböző percdíjakat a hazai szolgáltatók esetén, vagyis ezután mindegy lesz, hogy hálózaton belüli telefonszámot hívunk, vagy egyik hálózatból a másikba telefonálunk. A mobiltelefon-társaságok azután döntöttek erről, hogy a Gazdasági Versenytanács aggodalmát fejezte ki, amiért mindenik vállalat a saját ügyfélkörén belül monopolszerű pozíciót tölt be, és büntetéseket helyezett kilátásba. A négy országos mobilhálózat egyezségét a versenytanács honlapján hozták nyilvánosságra, be nem tartása akár az üzleti forgalom 10 százalékának megfelelő összeggel büntethető.
Halasztás a festménylopás perében
Halasztással kezdődött a hollandiai festménylopás pere Bukarestben, amelyben több személyt azzal vádolnak, hogy az évszázad legnagyobb festményrablását hajtották végre tavaly a rotterdami műcsarnokban, ahonnan hét nagy értékű alkotást vittek el. A 18 millió euróra biztosított festményeket – köztük Picasso, Matisse, Monet és Gauguin műveit – még nem sikerült megtalálniuk a hatóságoknak. Felmerült annak gyanúja, hogy elégették őket, de a vádlottak ügyvédje tegnap úgy nyilatkozott, hogy mind a hat vádlott megváltoztatta korábbi vallomását, és mind a hét remekmű ép.
Múzeum Markovits lakóházából
Az észak-erdélyi judaizmus múzeumává szeretnék alakítani Markovits Rodion zsidó származású erdélyi magyar író, újságíró kisgércei lakóházát – jelentette be tegnap Felician Pop, a hagyományápoló szatmárnémeti központ igazgatója. A két világháború közötti bútorzattal berendezett, 160 éves épületet Szatmár megye önkormányzata kívánja megvásárolni. „A hazárd nyilatkozatok által felkavart jelenlegi etnikai forrongásban jó példa a zsidó író, aki a románokról írt” – véli Pop. Az 1884-ben született, 65 éve elhunyt Markovits Rodiont az 1928-ban megjelent Szibériai garnizon című riportregénye tette ismertté, amelyet tizennégy nyelvre fordítottak le. Az író az első világháborúban orosz hadifogságba esett, majd belépett a Vörös Hadseregbe. Világhírű regénye háborús élményeit dolgozza fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.