Zenei forma, műfaj, irányzat, minden stílus gyökere – és még ki tudja, hányféle megnevezéssel illették az idők során a XIX. században kialakult, afroamerikai közösségektől eredő bluest, amelynek értékeit, sokszínűségét hivatott megmutatni a Sepsiszentgyörgyön tegnap kezdődött I. Székelyföldi Bluesfesztivál.
A MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében, a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa program részeként a múzeumkertben rendezett kétnapos zenei esemény nyitókoncertjén tegnap este a Kiss-Nagy-Veress Blues Trio (Kiss Attila, Nagy Endre, Veress Albert temesvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai zenészek) mutatkozott be hagyományos stílusban előadott bluesszal, a helyi Black Betty is ezt az irányt követte, míg a a brassói Fernet Happy Blues Company rockosabb bluest játszva hangolta rá a közönséget és a többi zenészt a késő esti jam sessionra. Ma a sepsiszentgyörgyi Blúz Bend után a gyulai-békéscsabai Borsodi Blue Trio lép színpadra, majd a Mircea Tiberian Group feat. John Betsch amerikai dobos blues- és dzsesszjátéka zárja a rendezvényt.
Lázár Endre művelődésszervező, a MUKKK alapítója lapunknak elmondta, a jövőben arra törekszenek, hogy a blues egy időben több székelyföldi városban szólaljon meg, akár úgy is, hogy a meghívott zenészek egymást váltva egyik helyszínről a másikra menjenek, ahogy egyébként tegnap és tegnapelőtt történt Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely között. Egy másik szempont a következőkben, hogy olyan zenészek is fellépjenek a fesztiválon, akik nemcsak feldolgozásokkal állnak színpadra, hanem saját számokat is írnak blues stílusban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.