A román–magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével tegnap délután az Országházban.
Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román–magyar viszony kiéleződjék A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan.
Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondot okoz, ha némelyek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek.
Orbán Viktor – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll. Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről. Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén meg-állapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.