Több mint százhúsz érdeklődő vett részt tegnap azon a munkaerőbörzén, melyet egy vidéki faipari vállalkozás igénye nyomán szervezett a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal – a rendezvényen közel hatvan betöltendő állást népszerűsítettek.
A munkaerő-foglalkoztatási hivatal sepsiszentgyörgyi székhelyén a kezdeményező kökösi Alex&Co. harminc, az illyefalvi Fenestela 68 Kft. pedig 15 új munkatárs toborzását kísérelte meg. Ugyanott a megyeszékhelyi tejfeldolgozó, a Covalact hét állást hirdetett, valamint egy készruhaiparban érdekelt cég ajánlatával is ismerkedhettek a betérők.
Jobbára friss végzősök látogattak a rendezvényre, a betöltésre váró munkahelyek mellett képzési lehetőségekről és külföldi állásokról is tájékozódtak, mint lehetséges opciók iránt a továbbtanulás helyett – mondta el érdeklődésünkre Téglás Ferenc.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal aligazgatója szerint a 124 álláskeresőből mindössze tízet sikerült kiválasztania a toborzást kezdeményező kökösi cég képviselőjének, őket egy későbbi interjúra hívták, és csupán két szakképzetlennel tudtak helyben megegyezni.
Nincs érdeklődés a fafeldolgozásból érkező álláskínálat iránt, és tény, hogy egyre több háromszéki szakképzetlenként kerül alkalmazásba, jóllehet a munkaadó elvárja, hogy jövendőbeli beosztottja azért rendelkezzék – a cég tevékenységi köréhez illő – némi tapasztalattal – összegezett a pénteki börze kapcsán Téglás Ferenc. Rámutatott, a hivatalosan nyilvántartott háromszéki foglalkozás nélküliek – augusztus 18-án közel 6400 fő – hetven százaléka vidéki, így a helyi munkaerő e rétegét célzó minden ajánlat igen fontos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.