Cseh Gusztáv grafikus (1934–1985) művészi útja apja, id. Cseh Gusztáv halála és Áron fia születése idején, 1972-ben vezetett vissza végérvényesen Alsócsernátonba, a Cseh család ősi kúriájába, idősb Haszmann Pálhoz és Cseh Idához.
„Bár én Kolozsváron születtem, valójában a háromszéki Csernátont vallom szülőföldemnek. Innen származtak őseim, s legszívesebben ide térek vissza mindég.” Ekkoriban kezdte saját szellemi örökségének tudni Alsó-Háromszéket, ami addig gyermekkora múltba vesző legendájaként élt benne. Most azonban visszatalált a maga Macondójába, természetesen nem az őserdő mélyén rejtőző városba, hanem székely őseinek földjére, ahol a Buendía család hat nemzedéke helyett a Csehek négy évszázada várta könyvekben és emlékekben, sírkövekben, épületekben, a táj meg a történelem és az élők generációi, akik büszkék voltak rá. Csernátonban egyvalami sosem fenyegette: száz év magány helyett száz meg száz esztendő épített, nyomtatott, rajzolt, kovácsolt és vésett hagyatékát kapta, Ica néni matriarchátusát, és egy másik, Pali bácsi őrizte és gyarapította történelmi otthont, ahol mindig szívesen látták.
Éppen úgy, mint Sepsiszentgyörgyön, ahol első kiállítására 1973-ban került sor. A tárlatról Csiki László írta: „Lehetséges embereket látok sosem-volt városokban, idegen síkok között, a falak üres dobozában. Furcsa szerkezeteket, szétrontott órákhoz vagy idejétmúlt mechanizmushoz hasonló gépeket, emberekkel. Kupolákat. Fehér űröket. A való világ egy lehetséges – talán matematikai – dimenziója ez.” 1976-ban ex libriseit állíthatta ki, 1981-ben pedig Hatvan főember című rézkarcsorozatával érkezett Sepsiszentgyörgyre. E hatvanak közül, mint Magyari Lajos írta, „nem kevesebb, mint tizenegy háromszéki eredetű és születésű, s újabb tucatnyinak fölbonthatatlan kötése volt e földhöz”. Hasonlóan üdvözölte a nagy sorozatot Incze László is, aki nemcsak a székely panteont, hanem immár egész Erdély nagyjainak arcképcsarnokát köszöntötte benne.
A főembereket Bogdán László e szavakkal várta: „Fejedelmek és írók. Bethlen Gábor fejtartása, Kós Károly idő barázdálta homloka, Ady arcának földöntúli szépsége, Kemény János konoksága. Az erdélyi panteon – ahogy Cseh Gusztáv ma elképzeli nekünk. Hogy mi képzeljük az arcok mögé a viszonyokat, a körülményeket, a sokat próbált tájat. Hogy faggassuk tovább a történelmet. Borotvagyors parancsán túl – így röviden: megmaradni, mindig csak ezt, így! – még mit is üzen?! Arcokba kódolt üzenetek. Az erdélyi panteon. Itt nincsen vér és nincsen halál. Itt nincsenek látomások, itt csak arcok vannak. Véget nem érő filmként vonulnak előttünk ezek az erdélyi arcok, ahogy »históriás könyvekből egybeszedte« és »rézre karcolta Cseh Gusztáv kolozsvári képíró«, hogy most már faggassuk együtt a történelmet, értelmezzük együtt az »arcok üzenetét«.”
Ezt az „üzenetet” 1981-ben még átengedte a cenzúra, a Jeles házak (1984) hatvan metszetét azonban (noha Csernátonban őrizték mindkét sorozatot) a Székelyföldön többé nem láthatták. Most – hála az EMÜK-nek és a Lábas Háznak – nemcsak e két mű-együttes, hanem a grafikai életmű jelentékeny része is, a hajdúszoboszlói Bocskai Galéria teljes Cseh Gusztáv-anyaga végre látható Sepsiszentgyörgyön. Úgy hiszem, e kiállítással és az EXIT Kiadó Cseh Gusztávról készült monográfiájával az erdélyi magyar grafika egyik legnagyobbja valóságosan is hazatért szellemi szülőföldjére.
Csapody Miklós
Cseh Gusztáv kiállítása augusztus 28-án, szerdán 19 órakor nyílik a Lábas Házban.
