A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete – mint minden főiskola – hosszú évek óta anyagi gondokkal küzd, de számíthat a kormány támogatására – közölte az intézmény rektora tegnap.
Schaffhauser Franz rektor közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozgássérült gyermekek és felnőttek fejlesztését a Magyar Örökség-díjas intézetben végző konduktorok részesülhetnek az életpályamodellből adódó előnyökből, a közoktatási intézmény működését pedig segíti a napokban megkötendő köznevelési szerződés is. A főiskola vezetése mindent megtesz a pénzügyi nehézségekkel járó problémák megoldásáért, neveltjei, diákjai és munkatársai biztonságáért, ezért rendszeresen tárgyal és egyeztet a szakhatóságokkal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte az MTI-vel, hogy a tárca a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja az elkövetkező egy évben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét. A tájékoztatás szerint a Pető intézet augusztusban új köznevelési szerződés megkötését kezdeményezte a minisztériumnál, jelezve, hogy a kiegészítő támogatás nélkül az intézmény működése ellehetetlenülne. A közleményben azt írták, tekintettel az intézmény fontos szerepére, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és munkatársai szombaton egyeztettek a tárca és a Pető intézet között köthető új köznevelési szerződés részleteiről az intézet képviselőivel. Ennek az új köznevelési szerződésnek az alapján a minisztérium tanulónként 230 ezer forinttal, a jelenlegi létszámadatok alapján 100,5–110 millió forinttal tervezi támogatni az intézményt a következő egy évben. Emellett a minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkársága is támogatja a Pető intézetet 317,6 millió forinttal – tették hozzá.
Az Index tegnapi információi szerint nyár végére csőd közeli helyzetbe került a mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző, világhírű Nemzetközi Pető Intézet. A bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ennek következtében az intézmény a megszokott működési keretek között havonta „20 milliós mínuszt termel”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.