Utassy József lírája úgy tört fel a 20. és 21. század szövegóceánjából, mint egy tenger alatti vulkán – fogalmazott Mezey Katalin József Attila-díjas költő tegnap Rédicsen, Utassy József Kossuth-díjas költő síremlékének avatásán.
A Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjaként és a Kilencek költőcsoport egyik alapítójaként mondott emlékező beszédében kifejtette: Utassy életének 69 esztendejében olyan költészetet alkotott, amely „hitelesen bizonyítja, hogy az igazság tüzében izzó szónak ma is hatalma van”. Vasy Géza József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja azt mondta Utassyról: „embernek magyart, magyarnak emberit alkotott”, a magyarság kulturális kincse általa is gazdagodott. Utalva a költő egyik könyvének címére, arra hívta fel a figyelmet, hogy „az Ezüst rablánc elszakíthatatlanul odakötözte a magyar Parnasszus csúcsaihoz”. A 2010-ben 69 éves korában hosszas betegség után elhunyt Utassy József Kossuth-díjas költő 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.