Kuvaitból nézve HáromszéketRosszul sáfárkodunk idegenforgalmi értékeinkkel

2013. augusztus 30., péntek, Közélet

A fekete aranynak köszönhetően Kuvait az igen gazdag országok közé sorolható – ez azonban hátrányokkal is jár: a kőolaj-finomítók jelentős természetrombolást okoznak, a rengeteg autó szennyezi a levegőt, az pedig csak tetézi a bajt, hogy az országban sok hagyományos és vegyi fegyvert halmoztak fel. Az öbölháború bombái levegőt, vizet szennyeztek és szennyeznek, sok a rendellenességgel születő gyerek, rengeteg családban akad rákos beteg, asztmás, allergiás, vércukorproblémával küszködő ember. Számukra a hazai környezetből való menekülés és az életmód gyökeres változtatása hozhat jobbulást – a megdöbbentő adatokat a kovásznai Gocz Elvira közölte, akinél az elmúlt napokban három kuvaiti nő tartózkodott. A vendégek is egészségüket keresték Kovásznán.
 

  • Az arab hölgyek Gocz Elvira házának teraszán, jobbról a házigazda
    Az arab hölgyek Gocz Elvira házának teraszán, jobbról a házigazda

Gocz Elvira 1998 és 2007 között tartózkodott Kuvaitban. Párizsból érkezett, beteg családoknak próbált segíteni. Munkája elismeréséül fogadták be a Kuvaiti Nemzetközi Nőcsoportba (International Woman Group Kuweit), melynek tagjai leginkább a világ nagyköveteinek feleségei. Ebben az illusztris társaságban ismerkedett meg mostani vendégeivel, Naijas al Shatty-val, Nawal al Khaleddel és Najat Bahmannal. A három hölgy európai társait is meghazudtoló nyitottsággal, szabadon beszélt életéről.
Mint mondták, a Perzsa-öbölben Kuvait kivételnek számít a nők szabadsága vonatkozásában. Nem kell fátyolt viselniük (kivéve, ha rituális helyeikre, szent földre, vagy a környező országokba mennek), tanulhatnak, dolgozhatnak, véleményt nyilváníthatnak, közhivatalokban tevékenyked­hetnek, utazhatnak. Azt viszont megjegyez­ték: ők az első olyan nemzedék, amelynek tagjai ezt az életmódot folytathatják, édesanyáik életét még szigorú szabályok irányították. A nemzetközi sajtóban általában rossz hírek jelennek meg Kuvaitról, ezzel szemben az országot csendes, dolgos emberek lakják – méltatták hazájukat.
Néhány napos ittlétük alatt nem csak Ko­vásznán néztek körül, ellátogattak Brassóba, Törcsvárra is. Meglátásuk, hogy a környék a természeti adottságokban sokkal gazdagabb Kuvaitnál, sőt, a hasonló klímával rendelkező országokat, Magyarországot, Csehor­szágot, Németországot is felülmúlja. Viszont nem tudunk mit kezdeni ezzel a gazdagsággal. A lehetőségeket senki sem reklámozza, más államok utazási irodái nem ajánlják országunkat. Elképzelhető-e, hogy kuvaiti vállalkozók az itteni vendégforgalomba fektetnek be? – kérdeztük. A válasz igen volt, de újból hangsúlyozták: az itthoniak népszerűsítő munkája nem mellőzhető. Azt is kiemelték, hogy a turisták egyre inkább a wellness-, spa-típusú célpontokat keresik, hiszen egyre többen akarnak egészségükön javítani. Kovásznán például működik négycsillagos szálló, wellness vagy spa-központ viszont nincs. Hiá­nyolták továbbá az arab – jól fizető turistákat jelentő – országok felé való nyitást is. Itteni kirándulásaik alatt találkoztak németekkel, franciákkal,  de arabokkal kevésbé.
Élményeik között említették a helybeliek barátságosságát, közvetlenségét, segítőkészségét. Megismerkedtek kovásznaiakkal, akadt olyan helybéli, aki néhány szó után máris almásrétessel lepte meg őket. Ez az emberi magatartás is hiányzik Kuvait­ban. Mindenki a saját dolgával foglalatoskodik, a jólét miatt nem szorulnak egymás segítségére, autóval jönnek-mennek, személyes kapcsolatra kevés a lehetőség. A három arab hölgy szép élményekkel távozott hát Háromszékről, ígérték, lehetőségeik szerint népszerűsítik természeti kin­cseinket – ebben segít nekik Gocz Elvira is. Hogy jövőben visszatérnek-e vidékünkre? Minden bizonnyal, akár idén is újból ide utaznának – jött a válasz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2013-08-30: Közélet - Kuti János:

Éljenek a királyok! (Kármentő)

Már a középkori Franciaországban a Meg­halt a király, éljen a király! felkiáltással hozták a nép tudomására a régi király halálhírét és az új uralkodó személyét. Valószínű, elkerülendő, hogy a volt király temetésén veszekedés, verekedés vagy harc törjön ki a trón­igénylők között, ami felettébb kellemetlen. Sőt, akár még polgárháború is lehetett volna belőle. Ugyan a trónutódlást általában már jó előre leszögezték, de soha nem lehetett tudni, mi történik.
2013-08-31: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Szakadék

Románia egyik különlegessége, hogy miközben két­százalékos gazdasági növekedést jegyzett, aggasztóan emelkedik a munkanélküliek száma, jelenleg nyolc százalék körül mozog, holott ősz elején – a mezőgazdasági szezonmunkáknak hála – meglehetősen sokan dolgoznak néhány hetet vagy hónapot a földeken.