Románia egyik különlegessége, hogy miközben kétszázalékos gazdasági növekedést jegyzett, aggasztóan emelkedik a munkanélküliek száma, jelenleg nyolc százalék körül mozog, holott ősz elején – a mezőgazdasági szezonmunkáknak hála – meglehetősen sokan dolgoznak néhány hetet vagy hónapot a földeken.
A nyolc százalék igen magas munkanélküliségi mutatónak számít, főképp abban az összefüggésben, hogy a Ponta–Antonescu párostól meg embereiktől folyamatosan azt halljuk, túl vagyunk a válságon, beindult a gazdaság, jó úton haladunk, hamarosan ránk köszön a Kánaán.
A gazdasági elemzők zöme nem veszi be e maszlagot, s folyamatosan azért aggódik, mert nagyon alacsony az ipari termelés üteme, az alkalmazottak 43 százaléka a szolgáltatásokban dolgozik, ugyanennyi a mezőgazdaságnak abban a részében, mely épp csak az önellátásra alkalmas. E felállás a modern világban szokatlan, avítt, de magyarázat is arra, hogy a sokat hangoztatott kétszázalékos gazdasági növekedéssel párhuzamosan miért nem nő a munkahelyek száma. Külön aggodalomra ad okot, hogy az aktív emberek, kik nehezen élik meg az évtizedek óta tartó kilátástalanságot, folyamatosan szivárognak ki az országból. Ráadásul célállamaikban, Spanyolországban vagy Olaszországban például az európai statisztikák szerint még a miénknél is magasabb a munkanélküliség. Igaz, az sem titok, az oda menekülők az alja, nehéz munkát végzik, mert az ottaniak még mindig nem hajlandóak azokat elvállalni, helyettük vagy Kelet-Európa szegényei vagy a harmadik világ tódul be munkaerőpiacukra.
Minden bizonnyal ismét azoknak a szakértőknek van igazuk, akik nem dőlnek be Ponta és Antonescu állandó sikerpropagandájának, s azt állítják, hogy a Kelet-Európában jónak számító kétszázalékos gazdasági bővülést az átlagon felüli mezőgazdasági évnek köszönheti az ország. A még létező, de meglehetősen összezsugorodott ipari termelés továbbra is szemmel láthatóan csökken, a kis-és közepes vállalatok után most a nagyobb vagy egészen nagy ipari egységek készülnek lakatot tenni gyárkapuikra. A gazdaság szereplői a víz- és hőerőművektől az acélfeldolgozókig, a kormányhivataloktól a postáig mindenhol masszív elbocsátásokkal próbálják megoldani pillanatnyi gondjaikat, s igen visszatetsző, amikor szinte örömmel jelentik, hogy újabb és újabb emberáldozatok árán – azaz elbocsátások révén – sikerül úgy-ahogy csökkenteniük kiadásaikat. Hogy a tizenkilencmilliós országból mindössze négymilliónyi ember dolgozik, hogy a fiatalok és nők alig-alig jutnak munkához – e jelenség nemigen érdekli a már most az európai parlamenti választásokra készülő politikai osztályt.
Sajnos, e tájakon mindig is óriási szakadék választotta el az ország vezetőit a köznéptől. Legyenek bojárok, gyárosok, kommunisták, liberálisok vagy szocialisták, csakis a hatalom és a pénz volt fontos.
