A tervezettnél nyolccal kevesebb kilencedik osztály indul a következő tanévben, elsősorban a diákok hiánya miatt. Az előző elosztásokból kimaradt nyolcadikos végzősök elhelyezésére a héten nyilvános ülésen kerül sor jegyeik csökkenő sorrendjében. Megyeszinten 350 diákról van szó, akik valamilyen okból csak most választanak iskolát.
A meghirdetett 71 középiskolai osztályból hármat számolnak fel, a csökkentett óraszámú nappali oktatásban csak egy osztály marad a kettőből. A legkisebb érdeklődés az esti líceumi osztályok iránt mutatkozott, így a tervezett ötből négyről lemondtak.
Az utolsó elosztásban részt vevő diákok fele – 174 fő – pótvizsgázott augusztusban, 53 elvégezte a nyolcadik osztályt, de nem iratkozott be a képességvizsgára, 38 pedig részt vett ugyan az országos felmérőn, de nem iratkozott be egyetlen iskolába sem. A többiek zömmel előpataki, árapataki, hidvégi, magyarhermányi, száldobosi, gelencei roma gyermekek, akiknél igen nagyarányú az iskolaelhagyás. A továbbtanulásról az iskolaigazgatók próbálják meggyőzni az érintetteket, illetve családjaikat, és bár a legszegényebb diákoknak ösztöndíjat biztosít az állam, a havi rendszerességgel kézbesített készpénz ellenére is nagy a lemorzsolódás. Aki líceumban tanul tovább, 180 lejt kap – Háromszéken a most lezárult tanévben 808 gyermek tartozott ebbe a kategóriába –, a szakiskolai képzésben pedig 200 lejt folyósítottak – júniusban már csak 273 kiskorúnak, mert a támogatás sem volt elég mindenkinek ahhoz, hogy a könyv mellett maradjon. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.