Elrendelte a maksai tanács feloszlatását Kovászna megye prefektusa, Dumitru Marinescu, várhatóan novemberben tartanak előrehozott választásokat a községben.
Az EMNP-s polgármester által irányított Maksán a tavalyi választásokon négy néppárti, négy RMDSZ-es és egy független képviselő nyert mandátumot, de idén tavasszal három RMDSZ-es tanácstag lemondott, s ezt követően benn maradt kollégájuk, a független és egy utóbb pártból is kizárt néppárti tag bojkottálta az üléseket. Arra hivatkoztak, hogy nem tudnak együttműködni a polgármesterrel. Így alakult ki az a helyzet, hogy a községvezető hiába hívta össze az üléseket, kvórum hiányában nem sikerült megtartaniuk azokat, a közigazgatási törvény pedig előírja, hogy megszűnik a testület mandátuma, amennyiben egymás után három alkalommal döntésképtelen.
A legutolsó, augusztus 14-i ülésen jegyzőkönyvben rögzítették a tényállást, s ezt továbbították a prefektusnak, aki most megtette a szükséges lépéseket: értesítette a Kovászna megyei törvényszéket, amelynek ettől a héttől számított harminc napon belül határoznia kell a testület felszámolásáról. Ezt követően kezdődhet meg az időközi választások megszervezése.(-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.