A keresztény értékekre nevelés mellett hangsúlyt fektettek a szűkebb pátriánk megismerésére, felkeresték a Sikóné pusztáját, a Darázskő-forrását, a Nyíres és Borvíz patakát, a Nagybölön völgyét. Gyakorta szólt gitár-, furulya- vagy szintetizátor kísérettel az ének, a kézműves-foglalkozások révén hagyományos mesterségeinkből nyer­tek ízelítőt, esténként pedig Bibliából vett dramatizált történeteket mutattak be.
Az egyre közkedveltebbé váló táborhely kétszer született meg. Először a hetvenes évek végén, amikor a kitermelő utat felépítették. A munka néhány esztendeig tartott, de befejezésével felhagytak. Az erdészethez került, amely nem volt jó gazdája, s ez meg is látszott: bő tíz év alatt szinte csak a kopasz falak maradtak. A polgármesteri hivatal meg akarta menteni, de a cselekvő embereket nem nézték jó szemmel, s az erdészet feljelentést tett birtokháborításért. Hogy jogilag mindent rendezzenek, Sikó Imre polgármester felértékeltette az épületet, s némi küszködést követően a község számára megvásárolta. Ez volt a második születési dátum. A felújítás igazi közösségi összefogást hozott: előbb a hivatal alkalmazottjai fogtak neki a korszerűsítésnek, majd a falu népe is támogatta azt, s került elég munkás kezű ember, padlócsempe, bútor, függöny, szőnyeg, csempekályha, edény és evőeszköz is. Az elmúlt nyolc esztendőben az anyaországi Tápiószentmár­tonból, Illye­fal­váról és Erdővidék számtalan pontjáról érkező több száz gyermek számára vált néhány napra otthonná az ingatlan.
Az épület távol esik a lakott területtől, eddig mindössze egyszer hatoltak be ismeretlenek, s tettek jelentékeny kárt. Valószínűleg az eset nem fog megismétlődni: mindenki tudja, nem értékeket őriznek ott – a közösséget szolgálja.