Első tárlatával mutatkozott be szombat délután a Lakóca Alkotócsoport. A Tein Teaházba öt képzőművész – Sipos-Gaudi Tünde, Nicu Barb, Éltes Barna, Hosszú Zoltán és Madaras Péter – hozta el munkáit, melyeket erre az alkalomra készítettek, azzal a céllal is, hogy azok is találkozzanak műalkotásokkal, akik különben nem járnak kiállításra – magyarázta érdeklődésünkre Éltes Barna szobrász.
A rendezvényt Kónya-Ütő Bence színművész nyitotta meg, Kádár Enikő művészettörténész írását olvasta fel. Festmény, grafika, fából és kőből készített szobor látható a helyiség falain, illetve ablakaiban, emellett a teaház falain az alkotók tömör vallomása olvasható művészetükről.
A Háromszék legmagasabb, 1777 méter magas hegycsúcsának nevét viselő alkotócsoportot az idén alapították, képzőművészek mellett néprajzos, művészettörténész is erősíti soraikat. Nemcsak a képzőművészetre figyelnek, fontosnak tartják a helyi értékek védelmét, megőrzését, a helyi hagyományokból inspirálódva, felvállalva a transzszilvanizmus eszméjét – azon belül a háromszéki értékeket – építkeznek, a gyökerek felé fordulva. A Lakócára átvitt értelemben is tekintenek, hiszen a térség legmagasabb pontjáról számukra mindenekelőtt a keleti kilátás lényeges, nem a görcsös Nyugat felé történő orientálódás – hangsúlyozta Éltes Barna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.