A Sugás Áruház bejáratánál, egy nappal később pedig az Erzsébet park bejáratánál zenéltek, nem hirdettek sem időpontot, sem helyszínt, azt célozva, hogy akciójuk teljesen spontán legyen, azokat szólítsák meg, akik éppen a helyszínen vannak, oda gyűlnek.
Véletlenszerű ajándék tehát az akusztikus („unplugged”) koncert, mely újólag is arról győzi meg az utcán járókat, olyan városban élnek, ahol remek fiatal zenészek muzsikálnak. Éltes Áron szaxofonozott, Ferencz Áron ütőhangszereken játszott, Gáspár Álmos gitározott, Pakot István énekelt és Vitályos Lehel bőgőzött, a csapat ebben a felállásban is ígéretes, angol és magyar dalok egyaránt elhangzottak, erős műfaji korlátok nélkül. Annyi mégis közös, hogy kivétel nélkül vállalható, jó „számok” szóltak, nem­csak a beváltak vagy az ismertebbek, mint a Szívemben bomba van és társai, hanem az a dalocska is örömet szerzett a nézőknek, amely „annyira gyenge, hogy már jó”. Hiszen ki nem álmodik arról, hogy úgy élhessen, mi­ként ez a csacska dallam –„nekem minden sikerül, minden bánat kikerül” – hirdeti? A parki koncert nagy pillanata a Hair musical és film egyik ütős slágere (Let the Sunshine in/Jöjj el napfény), ez valóban lúdbőrösre sikeredett. Aztán a fiúk a finom improvizációk, sajátos hangszerelések után Bobby McFerrin laza, közismert dalával (Don’t Worry, Be Happy) búcsúztak, az utolsó akkordoknál zenélés közben már csomagoltak, aztán mentek. Koncert alatt pedig keresztelős menet vonult, fékcsikorgás és szirénázás hallatszott, gyermekek négykézláb mászkáltak a földön, megálltak a biciklizők az úton és nézelődtek, a második emeletről fehér hajú asszony kíváncsiskodott, egy idősebb férfi megkérdezte: aláírást gyűjtenek? És az időközben sokasodó nézők táncra ugyan nem perdültek, de dúdolgatva mosolyogtak.