Németországban tombol a jegesmedve-eufória, miután a nürnbergi állatkert anyja által elvetett és gondozók által nevelt parányi kis bocsa immár a hetedik hetébe lépett, s a jelek szerint tökéletesen fejlődik.
Olyannyira, hogy az újabban Flocke becenévre hallgató jegesmedvebocs immár kinyitotta második — ráadásul kék — szemét is, sőt, mindkettővel pislog állítólag. Ezen túlmenően — mint gondozói állítják — rendkívül bátor, s már megtette a kúszásra utaló első kísérleteket.
,,Flocke rendkívül aktív" — nyilatkozta szerdán Petra Fritz, a kis bocslány főgondozója, aki — ha továbbra is így mennek a dolgok — legalább olyan híres lehet, mint amilyen Németország és a berlini állatkert eddigi kedvence, a több mint egy évvel ezelőtt született és hasonló módon felnevelt ,,ifjú", azaz Knut gondozója, Thomas Dörflein. A nürnbergi ,,leányzó" súlyra is szépen, szinte óráról órára gyarapszik, immár 2460 grammot nyom. Nürnbergben — és az egész országban — tart az internetőrület, s az állatkert külön erre a célra létrehozott honlapján mindenki Flockéval szeretne ,,ismerkedni".
Mivel a Flocke nevet az elmúlt napokban a Knutschi után gondozói ,,ragasztották" rá, változatlanul tart az országos névkeresés. Ugyancsak az interneten a múlt hétig Németország minden tájáról és külföldről is 21 500 névjavaslat futott be. A legfrissebbek közül Brazíliából az Ericát és a Pinket javasolták, az Egyesült Államokból továbbra is leggyakrabban a Snowwhite-ot, Kanadából a Snowballt, Norvégiából pedig a Stella Polarist. Szakértők szerint azonban az apró bocsnak minden bizonnyal német neve lesz.
A nürnbergi állatkert vezetői szerint a gondozók által nevelt jegesmedvebocsoknál mindig az első három hónap kritikus. Csaknem a ,,félidőben" immár egyre nagyobb a derűlátás arra vonatkozóan, hogy a ma még Flocke névre hallgató kis bocslány is minden tekintetben Knut nyomdokaiba léphet.
Pietsch Lajos
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.