Hillary Clinton ha megnyeri az amerikai elnökválasztást, pályázatot hirdet férje, a volt elnök, Bill Clinton titulusára, a first lady megszólítás az esetében ugyanis nem éppen helyénvaló.
A demokrata párti elnökjelöltség, majd az elnökség elnyerésére törekvő New York-i szenátor asszony a népszerű Tyra Banks-show-ban nyilatkozott erről. Hillary történelmet írna, ha győzne, hiszen ő lenne az Egyesült Államok első női elnöke. De nem csak Hillary írna történelmet, hanem férje is, hiszen ő lenne az első férfi, aki az amerikai elnök házastársaként a Fehér Ház házigazdája lenne, sőt, Hillary vetélytársa, Barack Obama szenátor is, ő viszont az első fekete bőrű elnök lenne.
Egyes megfigyelők a first gentleman címet előlegezik meg Bill Clintonnak, akinek Hillary gőzelmétől vagy vereségétől függetlenül élete végéig kijár az Elnök úr megszólítás. A first gentleman titulus nem ismeretlen az Egyesült Államokban, hiszen már előfordult, hogy szövetségi állam élére női kormányzó került, s férje ebben a címben részesült. Hillary az egykori topmodell beszélgetős műsorában kifejtette, hogy találni kell egy jó elnevezést a first lady helyett. Valószínűleg kiír majd egy nemzeti ötletpályázatot. Van, aki a first mate (első férj) címet javasolja, ő mindenesetre továbbra is Billnek fogja szólítani. A női szavazók támogatására nagymértékben számító egykori first lady arról is beszélt, hogy a Fehér Ház bizonyos értelemben börtön. Elmondta, hogy first ladyként nem volt magányos, néha mégis nagyon egyedül érezte magát.
Hofer László
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.