A bemutatót Albert Ernő ismert helytörténész, néprajzos, a Székely Mikó volt igazgatója A templomok lázadása című ver­seskötettel kezd­te, kiemelve a szerző őszinteségét, igazságszeretetét és konokságát, melynek jó példája a címadó, a nemzetpusztulás vízióját különös erővel megfogalmazó vers. Erről, ennek felkavaró erejéről hangzott el a bon mot az egyik résztvevő szájából: olyan káromlás, melyből akár katedrális is építhető. Alap­motívuma Albert szerint megtalálható már Czegő első, 1966-ban az Igaz Szóban megjelent versében is, s a mos­tani kötet záróverse is ezt fogalmazza újra. Albert szerint Czegő hitvallása változatlan: annyi gond és baj érte e népet, hogy költészetének, irodalmának első rendű feladata égető társadalmi kérdéseinek is hangot adnia, az igazságkeresés szenvedélyének élnie, melyet költészetünk az Ómagyar Mária siralom óta töretlenül vállal, s Czegő reményt tápláló törekvésében is e tradícióhoz csatlakozik.
A másik bemutatott mű, a Néma lovak az író negyedik regénye. Erdély sorsfordító, 1660–61-es éveibe vezet vissza a cselekmény, egy Kolozsvár közeli magyar falu pusztulásáról szól ama évekből, mikor II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratának kudarca következtében az egész erdélyi had, benne a székely is, tatár fogságba esett, és a fejedelemség népe védtelenül ki volt szolgáltatva a tatár és török hordáknak (miként megtapasztalta azt Illye­falva és Sepsi­szentgyörgy népe is ama vérzivataros időkben). Albert Ernő az író jellemteremtő erényeit emelte ki, külön szólva az armalista nemes, valamint a fiatal szerel­mespár alakjának életre keltéséről, hangsúlyozva a kötet nyelvi erényeit, melyek igazolni látszanak a szerző ama meggyőződését, misze­rint igazi regényt csak költő tud írni. Az ismertető szerint a regény fő gondolata a népi összefogásra buzdítás a felégetett falvak világában, s a tragikus vég ellenére ebben a ma számára is kiutat mutat.
Az író nyelvének lírai lendü­letéről szólva a beszéd ismét a verseskötetre terelődött, Czegő felolvasta a címadó költeményt, benne a mellbevágó sorral: „árpádtalan vonulnak az Árpád-koriak”, s A walesi bárdokból idézve, elítélőleg szólt a „pártos honfivért” ontókról, a magyarok magyarok elleni harcáról, majd megköszönte a részvételt. A résztvevők reakcióiból ítélve az itteni közönség érti a költő nyelvét, azonosulni tud szemléletével, úgyhogy az író naplójegyzeteiben megfogalmazott aggodalma, hogy nem fog-e csalódáshoz, meghasonláshoz vezetni a hazatérés, talán elveszítheti kínzó terhét: ez lévén valóban az ő népe, igazi befogadó közege, visszatelepedését megértő és értékelő olvasóközönsége.